Ha még valaki emlékszik rá – lassan már számomra is túl régi, gyanúsan hihetetlen emlék – éltem a lengyelek közt egy ideig. Jófejek, mondanám, de kamuzni biztos nem fogok a saját blogomon. Pont úgy kell elképzelned azt a népséget, hogy egy külföldi (épp én, magyar) azon morfondírozik, a sok szar tulajdonságok közül melyikkel kezdje. Különben épp olyanok, mint a magyarok. Talán kicsit sápadtabbak, sótlanabb a konyhájuk, és jobban meg vannak keseredve, de lássuk be, van is okuk rá – ha van még egy nagyobb balfasz nép az európai történelem során a magyarokétól, akkor azok pont a lengyelek. Pedig mi igazán kitettünk, hogy felérjünk a dobogóra.

            Most olvastam a hírt, hogy a lengyel vállalkozók fellázadtak, és a varsói korlátozások ellenére bejelentették a szabályok meghágását – ha törik, ha szakad, ők ki fognak nyitni. Elég kétélű a dolog, mert ezzel csak a járvány terjedését segítik elő, másrészt gondolom (naivan), hogy hasonló látszatintézkedések történtek odaát is, mint nálunk (kifacsarják két jó barát szép ló fa...t,) és abból a pénzből és támogatásból, amit kapnak, lehetetlen életben maradniuk. Képzeld el, hogy nálunk is ez történne! Nem, nekem sem megy. Elképzelni sem tudom, hogy itthon csoportosan fellázadnak Orbán vezényszava ellen. Olyanokká váltunk, hogy úgy akarunk forradalmat kirobbantani, hogy közben nagyon odafigyelünk, hogy még egy szabálysértést se kövessünk el, nehogy a másik oldal (jobboldal) jogosan csesztessen érte! Politikailag korrekt forradalom lesz a következő, a puccs során gondosan ügyelnek majd rá, nehogy baja essen az elnöknek, még a végén rosszat mondanak a médiában a lázadókról.

            A munkahelyemen az arcomba mászik a sok tetvedék, akik társadalmunkat alkotják. Jön, jön, jön az EGYES számú versenyző, ő csak valami száraz fehéret vinne. Apukám, én meg egy nagy korbácsos kolbászt nyomnék a seggedbe. Csípőset vagy lángoltat kérsz? 

            MÁSODIK számú játékos negyvenes férfinek adna bort. Bort, egy borszaküzletben. BORT. B.O.R.T. BORT, BÚZÁT, BÉKESSÉGET!!!!!!!

            – Takarodj a kurva anyádba te meg – felelem, és pörgetem tovább a newsfeedet.

            – De nekem ajándékot kell vennem! A férjem most lesz negyven!!!!!!!

            – És mennyire legyen jó? ­ – kérdem végül sóhajtva.

            – Én nem értek hozzá, nem tudom. Legyen jó.

            Nem értesz hozzá? TE nem értesz hozzá? HOGY TE, TE, TE nem értesz hozzá?

            El tudom hinni :) Te kis te.

            – Akkor úgy kérdezem – a gyengébbek kedvéért a közgazdasági logikát veszem elő –, hogy milyen drága legyen?

            – Átlag.

            – DE NEKED MENNYI AZ ÁTLAG BAZDMEG

TE TETŰ

gennyláda

            – Úgy tizenötezer forint – feleli.

            Na, ez már döfi.

            Hozzávágok egy jó testes vöröset, szembecsulázom és mutató-és középső ujjaimmal V alakot formázok, ami nem a békét, hanem orbán Viktort szimbolizálja.

            – csak a fidesz  – sziszegi halkan, nehogy meghallják a lipsi vevőtársai.

HÁRMAS számú szivar egy trottyos kis geci, aki csak mert elitta az egész életét, azt hiszi, jogot formálhat arra, hogy ugráltasson. Engem. ENGEM! A nagy, grandiózus, példátlan nyelvtannácitt!!! Ideje feltárcsáznom a pszichiáteremet és sírni neki egy kicsit a hangrögzítőre. Abban a reményemben, hogy a gyerekei nyomják meg a lejátszás (vagy tudomisén) gombot a vezetékes telefonon, vulgáris szavak kiabálásával kezdem a sípszó után rögtön, majd bemutatkozom és elmondom, hol fáj olyan nagyon.

            ­– Turettem van, bácsikám. Apcikám. Apucikám – magyarázom a trottyosnak, aki még mindig berosálva áll a polcok előtt, nem tudván, hogy balatoni, egri vagy szekszárdi legolcsóbb szart vegyen. Hát így állok én is valahogy választáskor a szavazófülkében, tollal az egyik kezemben, a szívemet fogva a másikkal.

            Miért ilyen retek zuhant ránt itt, Kelet_európában? Lóvé lenne, csak éppen szarnak ránk odafent. Oldjuk meg úgy, ahogy tanultuk, lehetőleg csendben és még este nyolc előtt, betartva a szabályokat, nehogy megjelenjünk az index vagy origo címlapon, hogy ilyen vészterhes időkben is bontjuk azt a csúnya rendet! Miközben azon fáradoznak a vezetők, hogy minél többet nyerjenek a dolgon, mi meg idelent akkorát szopunk, hogy már a fasz végét se látjuk.

            Hát, úgy látszik, a lengyelek megoldják, ahogy tudják, köszönik szépen.