Bozsi cipőben főzött. Most végre, hogy egyedül lakott, senkit nem idegesített halálra azzal, hogy nem veszi le a cipőjét a küszöböt átlépve. Napi szinten felmosott, ami után kitárta az ablakokat, és imádta, ahogy a friss szellő felkavarta a tisztítószer levendulaillatát. Magdi erre azt mondaná, hogy tiszta buzis, vagy valami hasonlót. Főzés közben bontott egy sört és az esti meccset nézte.
Félidő volt, amikor hangüzenetet kapott Magditól, de csak a meccs vége felé nyúlt a telefonjáért. Gondosan megterített a kis dohányzóasztalon, elővett egy szál cigit, és a nyitott ablaknál lebegő függönyökre bízta a ventillációt. A Juventus nehezen, de bírta az iramot Messiék ellen. Nem érdekelte a Facebook annyira, mint amilyen gyakran használta. Legalább öt percig gondolkozott rajta, hogy evés és meccsnézés közben tényleg szüksége van-e rá, hogy még mobilozni is elkezdjen, míg végül beadta a derekát, és a konyhapulton hagyott teló képernyővédőjét feloldotta, és amíg visszaült a fotelbe, meg is hallgatta Magdi rövid üzenetét. Majd meghallgatta ismét. Majd kikapcsolta a tévét, és meghallgatta újból. Hagyta a meccset és a kaját a francba, felkapta a dzsekijét és rohant le a lépcsőn.
Kiment a körútra, bár fogalma se volt, hogy merre induljon. A villamos sehol nem volt, taxit nem látott, futni viszont nem bírt volna ennyit. Hülye kis picsának hívta magát, aztán futni kezdett. Majdnem félrelökte a szembejövő gyalogosokat. Céltudatosan, előre tekintve rohant. Épp úgy nézett ki, mint azok az egyetemisták, akik úgy rohangálnak az emberek között, mintha élet-halál kérdése lenne a félévi dolgozatuk beadása. Csakhogy ezúttal valóban élet-halál kérdése volt az, hogy odaér-e. Egyedül egy dologgal nem volt – és nem is lehetett – tisztában Bozsi: mire ő végre talált egy taxit a következő sarkon, addigra Magdi már kiugrott az ablakon.
Legalább tizenöt perc volt, mire odaértek Magdi lakásához, és Bozsi annyira sietett, hogy a sofőrtől a kétezer forint visszajárót sem kérte el. Pedig fájt neki, mert le volt égve, de jobb ötletnek tűnt egyből kipattanni az autóból. Rohant csöngetni a kapualjba. Senki nem nyitott ajtót. Magdi nem otthon van, hanem a lakásával szembeni épületben. De melyikben? Épületek vették körbe mindenhonnan, és valamennyien tétlenül, bölcsen néztek le rá, mint akik nem árulhatják el a megoldást. Magdi azt mondta az üzenetben, hogy a szobájának ablakával szemközti épület. Bozsi a halántékát nyomkodva próbált visszaemlékezni arra, amikor Magdinál járt, és hogy a lépcsőn merre fordult, és a szobája merre nyílt a lakáson belül. Sajnos túlságosan izgult akkor, hogy ilyenekre emlékezzen.
Három férfi lépett ki a kapualjból.
– Tűnjünk innen a vérbe – szólalt meg az egyik.
– Nem kéne mégis megkeresni?
– Szerinted vérző arccal meg félig kifolyt szemmel fogok bújócska-fogócskázni?
– És ha egyszerűen visszament a lakásába? – kérdezte a harmadik.
– Nem olyan ostoba. Lépjünk le.
Bozsi dermedten nézett fel rájuk. Az egyik odébb lökte a kezével, és a falnak nyomva tartotta Bozsit, amíg elhaladtak. Bozsi szólni se mert, csak némán a falnak lapult az óriás tenyér mögött.
A taxis még mindig az autóban cigizett lehúzott ablaknál. Bozsi arra a kétezresre gondolt, amit bent hagyott nála, de már nem volt pofája visszakérni. A férfiak beszálltak, a sofőr kipöccintette a csikket és egy pillanat alatt elhúztak.
Bozsi berohant a kinyitott kapun. Gyűlölte magát érte, de eszébe jutott a Barcelona meccs, meg hogy vajon mennyi lehet az állás. Csak most vette észre, milyen lepukkant ez az egész környék. A szűkös belső udvarra rohant, ahonnan körbenézett. Észrevett egy nyitott ablakot, ahol a függöny ki-be csapkodott, mint egy haragos, dúló-fúló óvodás, akit sarokba állítanak, amiért rosszul viselkedett. A szemközt lévő lakás ablakai be voltak deszkázva. Berohant a lépcsőházba, és hármasával szedte a lépcsőfokokat. Szinte rimánkodott annak, aki hallja a belső gondolatait is, hogy élve találjon rá Magdira. Aztán félúton megtorpant. Magdi üzenete és a három fickó nagyon is egybe vágott. Viszont ők is Magdit keresték. Az egyiknek a szeme vérzett (bár ezt a kalap alatt nem látta, csak hallotta, ahogy mondja), a másiknak az orrán és a bal arcán volt hatalmas vágás. A harmadikat nem látta jól, de arra tippelt, hogy Magdi valahogy kikerült a kezeik közül. Talán fent rejtőzik a tetőn, vagy elbújt valahová. Tovább folytatta az utat felfelé.
Az elhagyott emeletre érve hamar megtalálta a felfelé vezető oldallépcsőt. Az üres lakásba érve az egyetlen nyitott, bedeszkázatlan ablak úgy hívogatta, mintha maga Magdi állt volna ott. A nadrágot és a fehérneműt megpillantva a három férfi jutott az eszébe. Ökölbe szorult a keze. Kétségbeesetten nézett körbe, és pánikolni kezdett. Magdi ablakát nézte, nem lát-e mozgolódást vagy lámpafényt, de nem időzött ott sokáig. Lerohant a lépcsőn, ki az utcára és elkezdett fel-alá járkálva olyan menedékhelyet keresni, ahová ő bújna, ha Magdihoz hasonló szituban lenne. Talált egy közeli sikátort, ahol épp két hajléktalan élvezte egymást, de a kuka mögül kilógó, mozgó lábukat és a letolt nadrágot észrevéve visszafordult és elindult egy másik irányba.
Átkozta magát, amiért nem nézte meg jobban a férfiakat, amikor félrelökték az útból, vagy hogy nem nézte meg a taxi rendszámát, hogy kiderítse, hová mentek. Még ilyen fontos helyzetben is teljesen figyelmen kívül hagy minden fontos részletet, és mint egy idióta, csak rohan előre. Az ösztönei cserben hagyják, és a vak agya vezeti céltalanul. A lelkének egy kis része arra vágyott, hogy soha ne találja meg Magdit, mert mi van, ha rátalál egy megerőszakolt, péppé vert, görcsösen síró lányra. Túl sokat jelentett neki. Fogalma sincs, miért nem tudta elfelejteni őt ennyi éven át, és most, hogy újból találkoztak, miért zaklatja fel ennyire. Bárki más küldött volna egy üzenetet ilyen későn, hogy bajba került, induljon... nem, neki nincsenek olyan ismerősei, akik éjszaka bajba kerülnek. Magdi az egyetlen, akitől ez kitelik, hogy férfiak üldözik, és Bozsi azt érezte, ő is az üldözőjévé vált, csak épp nem erőszakot akart rajta tenni, hanem tanácsra volt szüksége, hogy hogy a fenébe élje az életét. Például hogy hogyan kell igazi bajba kerülni. Ő mindig tiszta, rendes, mások kedvére tevő fiúcska volt, nem vett részt verekedésekben és nem is kereste a lehetőséget, hogy balhézzon. És ez a becsületes, tisztességes állampolgári státusza egyszerre borzasztónak és nyomasztónak tűnt fel előtte. Hamisnak nem tudta nevezni, mert nagyon is valóságos volt.
Női sikoly ütötte meg a fülét. A kiáltások egyre hangosabbá váltak, majd egy férfi is üvölteni kezdett, míg végül meg nem szűntek a hangok, de akkorra már nem volt szüksége, hogy hallja őket – visszatérve a sikátorba megtalálta Magdit. Abban a sikátorban állt, ahonnan nemrég kifordult – és nem volt rajta más, csak egy kapucnis pulóver.
Bozsi odarohant, és átölelte a reszkető lányt. A válla fölött átnézve, a kuka mögött megpillantotta a letölt nadrágú csövest. Csak deréktól lefelé látta, de mozdulatlannak tűnt. Nem akart közelebb menni. A lány véres pulóvere és a földön fekvő merev láb mellett csorgó vér így is elég beszédes volt.
Most rajta volt a sor, hogy odaadja a nadrágját. Kihasználva az éjszakai kábaságát a városnak, az utcán addig sétáltak, amíg taxit nem fogtak, és miután a taxisofőr túltette magát a látványon, egy kis extra pénzért elvitte a véres pulóverű, koszos lányt és a boxerben lévő srácot a megadott címre.
A lakásba érve Bozsi vízzel és étellel kínálta Magdit, aki bezárkózott a fürdőszobába, és olyan sokáig volt bent, hogy Bozsi elaludt a fotelben várakozás közben.
Egy gyilkos van a fürdőszobámban, gondolta. Az ösztönei nem súgtak semmit. Fogalma se volt, hogy mitévő legyen. Azt álmodta, hogy gyereke született, és rendkívül boldog volt tőle. Fia született álmában.
