Előző részekben történt: Magdi újabb merényletet tervezett elkövetni, ezúttal az egészségügyi miniszter ellen, de az apja emberei rátaláltak, és leszúrták. Kórházba került, állapota kritikus.

Minden, amit Bozsi valaha az életről gondolt, elevenné vált a fejében, akár egy kavargó madárraj. Rég elvetett ötletek és dilemmák örvénylettek benne, a tudatalattijában szunnyadó óceán erős hullámokat vert a parton – a tudat és a tudattalan találkozásánál.

– Bodizsár – szólította meg a férfi. Bozsi nem figyelt, a feje zúgott. A szíve a torkában dobogott.

– Bodizsár, figyeljen, kérem.

A hangra felkapta a fejét és a férfira nézett. Kopasz, negyvenes férfi volt, és Bozsinak az volt a benyomása, hogy sem az alkoholt, sem a cigarettát nem veti meg.

– Miért menekült el a helyszínről, hátrahagyva a barátnőjét? Meg kell hagyni, hogy ez a Magdolna nagyon ravasz kislány. Elég nehéz lehet kiismerni magának.

– Nem... a rőn...

– Tessék?

– Nem a...

Bodizsár torkán akadt a szó.

– Nem a rőn? – kérdezett vissza a férfi. – Tud magyarul?

– Ő nem a barátnőm – nyögte ki végül.

– Szóval csak barátok, értem. Ez igazán édes, de így sem világos, hogy miért rohant el, felkapva a táskát, ahogyan az a kamerafelvételen is jól látszik.

– Bepánikoltam.

Képtelennek érezte magát arra, hogy ne tőmondatokban válaszoljon. Azóta nem volt ilyen feszélyezett, hogy úgy ment el szigorlatozni, hogy egy betűt nem tanult. Az apja világossá tette számára, hogy ha megbukik, megvonja tőle a támogatást. Fél évet húzott le egy Mekiben, hogy megmaradjon az albérlete.

– Szóval bepánikoltál, mi? És vajon most mennyire vagy bepánikolva? Valószínűleg nem is tudod, mekkora szarban vagy.

– Az ügyvédemmel szeretnék beszélni.

– Ó, na ne mondd. Hogy hívják az ügyvédedet?

Bozsi megsemmisült. Úgy nézett le rá Samu, mint aki egész a múltjába lát, teljesen le a gyerekkoráig. Mély volt a kút volt odáig. Lesütötte a szemét.

– Mindjárt gondoltam. Ha szeretnéd, kijelölhetünk neked egy védőügyvédet, de garantálom, hogy szarul jársz vele. Egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen segítünk egymáson, és ha nem fogsz hülyeséget mondani vagy tenni, akkor békén hagylak. Nem te vagy a célpont, ezt jól tudod. Csak annyira vagy bajban, amennyire bele vagy vonva ebbe az egészbe.

De vajon mi az az egész? Mennyit tudhat ez a nyomozó?

– Szóval, mennyire vagy benne? – ismételte meg Samu, hátradőlve a székében. A sivár kihallgatószobában csak ők ketten voltak.

– Semennyire – felelte, de rögtön megbánta. Azt kellett volna kérdeznie, hogy mégis miről beszél a nyomozó.

– Mindjárt gondoltam. És Magdolna?

– Bármit is hisz, hogy tud, nem követtünk el semmit.

– Te biztos nem is, persze. Nem, de Magdi, ő csinált valamit, nem igaz? Mi volt a táskában, amivel elrohantál? Bocsáss meg, ha elragad a képzeletem, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy a táskával akartál meglépni, és nem a helyzettől pánikoltál be. Ugye tudod, hogy ha itt hazudsz nekem, az milyen súlyos következményekkel járhat a bíróságon később?

Bozsi elhűlt a bíróság és a súlyos következmények kifejezéseken. Samu azt várta, mikor kezd el pityeregeni.

– Na, nem akartam rád ijeszteni. Rossz végénél fogtam meg a dolgot. Ha együtt működsz velünk, természetesen semmi ilyesmi nem vár rád. Legfeljebb tanúként hallgatunk majd ki. Szóval, mi volt a táskában?

– Semmi. Csak véletlen fogtam meg és rohantam el vele.

– Épp az előbb mondtam, hogy ha hazudsz, annak meg lesz a maga böjtje. Gondold át a választ.

Bozsi szótlan maradt. Azok után, amin keresztülmentek Magdival, saját magát köpné szembe, ha spicli lenne.

– Nem mondta el, hogy mi volt benne. Csak azt, hogy fogjam és rohanjak el.

– Azt akarod mondani, hogy fogalmad sem volt róla, és most sincsen, hogy mit tartalmazott az a táska, amivel megléptél, és ami még mindig a birtokodban van?

– Így igaz – nyögte ki remegő hanggal.

– Tehát az a táska, ami már több napja nálad van, még mindig ismeretlen dolgokat rejt előled is, habár Magdi kifejezetten megkért rá, hogy rohanj el vele, amikor még az sem volt biztos, hogy túl fogja élni. Ezzel a logikával élve elég könnyen levezethető, hogy Magdi téged akart védeni, hiszen nem tudhatta, hogy megússza-e élve. Neki már mindegy volt, akár mondhatnám ezt is.

Bozsinak ez még nem jutott az eszébe. Kerül, amibe kerül, védeni fogja Magdit. A szerelmét. Igen, végre ezt is ki meri mondani maga előtt.

– Fegyver volt a táskában – mondta végül. Azt hitte, a nyomozó majd előredől és meglepetten jegyzetelni kezd. De csak még hátrább dőlt a székében, ha lehetett.

– Tudom.

Tehát Magdi már köpött. Bozsi egy másodperc alatt lefőtt, és érezte a gyöngyöket a homlokán és a hónaljában megjelenni.

– Akkor miért kérdezte?

– Hogy lássam, mennyi időbe telik, mire végre együtt tudunk működni egymással. Miféle fegyver?

– Nem tudom, nem értek hozzá. Kicsi.

– Mégis – erősködött határozottan a nyomozó. Bozsi érezte, hogy ilyen kitérőkkel nem fogja lerázni magáról. – Távcsöves puska, légpuska, pisztoly? Biztos láttál már ilyesmit a tévében.

Bozsi agya majd’ szétrobbant az egymásnak ütköző atomoktól. Jól tudta, hogy a most következő mondatok egész életét meghatározó szavakká alakulnak át. Mint egy kilőtt golyó, úgy szakít át mindent.

– Pisztoly.

– Miféle pisztoly?

– Ennyire azért tényleg nem értek hozzá. Kicsi, kézi.

– Szóval egy kicsi, kézi pisztoly.

Bozsi bólintott.

– És miért volt ez a kicsi, kézi pisztoly a táskában? Volt rá engedélyed?

Bozsi némán rázta a fejét. A nyomozón úrrá lett a cinizmus.

– Tehát egy engedély nélküli fegyverrel tartottatok a beszédre, mint minden normális huszonéves. Mi volt vele a célotok?

– Csak úgy... volt.

– Csak úgy volt nálatok egy kicsi, kézi pisztoly.

– Magdi sosem árulta el. Én pedig egy idő után már nem kérdeztem.

– Szóval nem kérdezted. Te afféle titkos hódolója vagy neki, ha jól látom. Felőled a halott apjának a feje is lehetett volna a táskában, azt is lenyelted volna, csak hogy együtt legyetek.

Bozsi csak most, ebben a pillanatban látta tisztán, hogy mennyi mindent nyelt le Magdi kedvéért, és azért, hogy vele lehessen. A felismeréstől megijedt. Mire lehetek még képes a szerelem nevében?

– És azt elmondta, hogy honnan szerezte a fegyvert?

– Nem.

– Persze, hogy nem. De csak érdekelt téged. Ugyan, csak volt egy részeg estétek, amikor kiöntötte a lelkét, vagy egy alkalom, amikor már te sem bírtad tovább?

– Nem.

– Persze, hiszen ti sosem isztok. Rendes állampolgárok vagytok. Ha viszont továbbra is az akarsz maradni, ajánlom, hogy kezdj el beszélni, különben többet fogsz ülni, mint Dzsudzsák a kispadon! 

Dzsudzsák be sincs már hívva a válogatott keretbe, hogy a padon üljön, gondolta Bozsi. Viszont megérkezett. Érezte, hogy nagy hatalom birtokába került. A golyó célt talált.

– Van egy fazon.

– Milyen fazon?

– Sosem találkoztam vele, de Magdi ismeri. Afféle gengszter, vagy maffia, ilyen alvilági figura.

– Van neve is ennek a fazonnak?

–A teljes nevét nem tudom, csak azt, hogy nagyon veszélyes, és ha kiderül, hogy köptem róla, szívesebben kerültem volna börtönbe.

– Ezt Magdi mondta?

Bozsi bólintott.

– Megbízhatsz bennem. Minden, ami most elhangzik, bizalmasan fogunk kezelni. Sosem fogják megtudni, ki köpte be őket. Ha olyan nagy kutya, aminek próbálod beállítani, valószínűleg több ügyhöz is köze lehet, amin dolgozunk. A te vallomásod csak egy lesz a sok közül, nem kell attól félned, hogy beidézünk a bíróságra, és vele szemben kell tanúskodnod. Erre a szavamat adom.

– Én nem egészem így tudom.

– Csak arra kérlek, hogy bízz bennem. Ígérem, nem esik bántódásod.

Bozsi számára eljött a lehetőség, hogy felmentse magát a bűnrészesség alól.

A két férfi egymás szemébe nézett. Két szempár, két teljesen különálló történet és háttér, teljesen más reményekkel és jövőképpel. Mégis, ezt a két ember két betű összekötötte szorosabban, mint bármi más, ami létezett ezen a világon. Két betű csupán, ami örökre megváltoztat mindent, miután elhangoztak.

- ZT.

Samu most pozíciót váltott a székében. Egészen hátradőlt, és a cigarettájáért nyúlt.

Könnyebb volt kimondani, mint Bozsi gondolta volna. Végül is, én csak egy spicli voltam mindig is. Ki lepődött volna meg, hogy így teszek?

37.

Beszélni akart Magdival. Kiagyalt egy tervet, hogy úszhatják meg mindketten a dolgot anélkül, hogy komolyabb bajba kerülnének. ZT olyan kemény bűntényekért lesz számon kérve, amihez képest a Magdi ügye jelentéktelennek fog tűnni. Néhány év börtönnel megússza, vagy talán a tanúvédelmi program elintézi, hogy eltűnjenek örökre. Nem volt messze az álom, a svájci kis falu, Interlaken. A vonatállomás előtt sétálva Bozsi megállt egy pillanatra, és úgy tett, mintha aznap indulnának, mintha csak arra várna, hogy Magdi végre felbukkanjon, késve, mint mindig, és szedett-vetett módon rohanjon felé, hogy aztán megtalálják a vágányt, ahonnan indul a vonatjuk. Átvonatoznának az egész Alpokon, csak ők ketten, és Bozsi kivasalt, babakék ingjében magához húzná Magdit, aki elpilledne a vállán. Igen, most már magához merné húzni, most már nem félne attól, hogy felsül a lány előtt. Hogy a lány a nőket szereti – nem számít. A szerelem mindent legyőz. Kivételek mindig vannak. Bozsi több olyan embert ismert, akik nem voltak melegek, mégis egy ideig meleg párkapcsolatban éltek. Az eksztázis, amit a képtelen ábrándozások nyújtottak, tűzijátékként robbant fel a mellkasában. Meg kellett ráznia a fejét, mielőtt tovább indult.

Most, hogy beszélt a nyomozóval, már nem kell attól tartania, hogy meglátják a kórteremben. Elmegy Magdihoz, és elmesél neki mindent. Jobban hiányzott neki, mint korábban bármikor.

A sarkon befordulva laposan terült el előtte a fehér épület. A mentőautók úgy szunnyadtak az esőben, mint alvó gyerekek a kánikulában. Épp amikor a bejárathoz ért, akkor kapcsolta fel kettő a szirénáját és távoztak el két külön irányba. Vagánynak, lazának akart tűnni mindig is, és ezúttal úgy hozta a sors, hogy ha nem szúrja el, meg is teszi az első lépést. Igen, ez az első lépés afelé, hogy Magdi végre észrevegye őt, mint férfit. A kezében egy csokor virágot szorongatott, ahogy azt a filmekből, és egyszer az apukájától látta. Csak egyetlen egyszer, gondolt bele. Ha Magdival összeköltöznek, minden nap virágot visz majd neki.

Az épületbe érve még mindig a vasútállomáson képzelt utazásról merengett, és hallotta, ahogy Interlakenben kicsorog a kis hajó, körülötte meg csiripelnek a madarak, és ha elég figyelmesen koncentrált, még Magdi kacagását is hallotta.

­– Álljon félre az útból – lökte meg egy sietős rendőr. – Minden kijárathoz kérek egy biztonsági őrt, és azonnal kezdjék el átfésülni a környéket – mondta be a rádiójába.

Bozsi utánafordult, rossz előérzete támadt. A betegirányítóhoz lépett, ahol Magdi szobája felől érdeklődött.

– Kicsoda maga?

– A vőlegénye – mondta, és egy kicsit meglendítette a csokrot. Úgy látszik, bejött, mert a recepciós hölgy feljebb tolta a szemüvegét, és görgetni kezdett az egérrel.

A telefon megszólalt, a nő pedig némi várakozás után felvette. Intett Bozsinak, hogy máris megvan. Aztán csak hallgatta a vonal másik végén lévő hangot, és egyre mélyebbre sülyesztette szemeit Bozsi védtelen bőrébe.

– Értem – mondta végül, és lerakta a kagylót. Bozsihoz fordult. – Sajnálom uram, de meg kell kérnem, hogy adja ide a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.

– Azt meg mégis miért?

– A menyasszonya eltűnt, gyaníthatóan megszökött.

Bozsi próbált meglepődést színlelni, de valójában csak ostobának érezte magát. Amióta ismeri Magdit, ez történik.

– A személyit és a lakcímkártyát, ha kérhetem – ismételte a nő erélyesen.

– Mennem kell – mondta Bozsi, és sarkon fordult.

Még látta, ahogy a nő a telefonhoz nyúl, miközben őt követi szemével. A bejárati ajtó melletti kukába dobta a virágokat, és sietve távozott. Az utcán kocogni kezdett, és ide-oda forgatta a fejét, nehogy elkapja őt valamelyik rendőr vagy biztonsági őr. Bozsi haragudott Magdira, amiért ismét ilyen helyzetbe hozta őt. Mintha hülye lenne, hogy folyton csak azt lesi, mivel tehet jót a lánynak, hogy hogy hozhatja rendbe a lelki állapotát, hogy hogyan lehetne hasznára, míg a lány annyit sem képes tenni érte, hogy elterelje róla a gyanút vagy hogy annyit mondjon, hogy kösz. A maga módján mondja, de az Bozsinak már nem volt elég. Itt volt az ideje, hogy egyenrangú félként tekintsen rá, de amíg ő jön el látogatni egy olyan kórházba, ahonnan Magdi szó nélkül megszökik, addig nincs értelme ilyesmiről beszélni. Tudta, hogy hülyeség, amire gondolt, mert Magdi nem várhat itt ő rá, amíg be nem viszik a börtönbe. Mennie kellett, de épp ez az, ami bosszantó volt benne. Hogy neki folyton mennie kell, neki folyton bajban kell lennie és folyton önző, gátlástalan dolgokat kell tennie. Mintha ezek égetnék belülről, mintha csak ez hajtaná, mint egy régi mozdonyt, aminek kályhájába csak úgy lapátolják az önzőséget. Két dolgot tehet Bozsi. Vagy lenyeli, elmond mindent a rendőrségen, amit tud erről a ZT-ről, és örökre elfelejti Magdit (ő már valószínűleg megtette), vagy a sarkára áll, és előkeríti őt, ha ehhez az is kell, hogy kockáztasson. Bozsi sosem volt egy kockáztató típus. Ha veszni látta a dolgokat, hagyta őket, és nem küzdött értük. Magdi volt mindig is az, aki nem érte be kevesebbel, aki akkor is kockáztatott, ha szinte biztos volt a veszte.

– Hát nem tanultál semmit, Bozsi? – kérdezte magától. – Mindig is ilyen szerettél volna lenni, de te azt hitted, ez nem választás kérdése. Azt hitted, vannak olyanok, akik szeretnek kockáztatni, de te nem tartozol közéjük. Pedig ez csak egy döntés. Egy döntés, amit most neked kell meghoznod.

Azt nem tudta, hogy Magdi hol lehet, de ismert valakit, aki tudhatta. Végigvillamosozott a körúton, és az egyik kisutcába érve egy kocsma előtt találta magát. Kutyacsont – állt a homlokzaton. Odabent a poros levegő úgy ránehezedett, mintha víz alatt sétálna. Emberi izzadtság és vécészag terjengett mindenfelé. A pulthoz érve körbenézett a vendégeken: magányos, öreg, meggyötört arcok.

– Kérsz valamit? – kérdezte a pultos nem túl barátságos hangnemben.

Amíg a sörét csapolták, Bozsi egyre idegesebbé vált a terem csendjétől.

– Szokott ide járni egy lány...vagyis két lány.

– Zsaru vagy? Elég fiatalnak tűnsz ahhoz.

– Nem, a barátjuk vagyok.

– Gondolom azért rejtőzködnek előled.

– Nem rejtőzködnek, csak egy ideje már nem láttam őket, és szeretnék velük beszélni. Azt mondták, itt mindig megtalálom őket.

– Nőt keresel?

– Mi?! Nem! A barátaimmal szeretnék beszélni.

– Hát persze. Én nem ítéllek el téged, fiam. Hogy hívják a te kis barátnőidet?

– Magdi és Mimi.

A nőből kifutott egy kisebb kacaj.

– Mindjárt kitaláltam. Mindenki őt keresi.

Bozsi nem értette.

– Ott ül hátul a sarokban.

Hátrafordult, de nem látott senkit. Megfogta a sört, és elindult arra felé.

– Akkor gondolom, majd később fizeted ki – motyogta a pultos, de Bozsi már nem akart visszafordulni. Követte a terem folyosóját, amíg meg nem érkezett egy kis zugba. A lány háttal ült neki, de meghallotta őt.

– Remélem fürödtél – szólalt meg, még mindig háttal ülve. – És remélem, hogy hoztál óvszert. Mert ha azt hiszed, hogy benne van...

Ahogy megfordult, elakadt a szava egy pillanatra. Aztán bágyadtan mosolygott.

– Azt hittem, hogy hűséges típus vagy.

– Nem izélni jöttem. Te mióta vagy kurva?

– És te mióta vagy az apám, hogy ilyeneket kérdezz?

– Izélni? – húzta fel a szemöldökét. – Persze, mind ezt mondja.

– Magdit keresem. Meg kell találnom.

– A kórházban megtalálod.  

– Voltam ott, de megszökött.

– Hogy a francba szökött volna meg egy szúrt sebbel az oldalán? Te olyan kis buta vagy, Bozsikám.

– A recepción azt mondták, hogy eltűnt – erősködött a férfi.

– Engem meg fel is hívott. Az első lépcsőn nem tudott felmászni. Épp akkor vezették vissza, amikor azt akarta tudni, hogy hogy tudnék segíteni rajta.

Bozsi elsápadt, és leült a kanapéra végre.

– Mi az, fáj, hogy nem téged hívott? – incselkedett Mimi. Bozsi nem bírt válaszolni.

– Miért is hívott volna, amikor beköpted őt?

Bozsi ijedten rántotta oda a fejét.

– Tessék? Erről meg honnan tudsz?

– Magdi mondta. A nyomozó nagyon rászállt. És hála neked, hamarosan ZT-nél fognak kopogtatni. Én mondom neked, ha ez a tag megtudja, hogy feldobtad, kibelez.

– Tudnom kell, hogy hol van ZT – mondta Bozsi, bár eléggé remegett a hangja. Tudta, hogy veszélyes vízre evezett. A lány arckifejezése pedig csak ráerősített a félelmére.

– Kerüld el azt az embert olyan messzire, amilyen messzi csak tudod. Örülj neki, hogy eddig nem láttad.

– Van egy tervem, de ahhoz szükségem van rá is.

– Őrültség oda menned. Az az ember elevenen megnyúz, amint megérzi, hogy félsz tőle.

– Nem érdekel, mi történik, nem érdekel, ha megnyúz is, nem fogok többé meghátrálni. Biztonságban akarom tudni Magdit.

Mimit meglepte Bozsi konoksága. Egy papírfecnire felírta a címet, és átadta neki.

– De aztán ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek. És ha elmered pofázni, hogy tőlem van az infó, kiheréllek.

– Kösz – mondta Bozsi, és sarkon fordult. Aztán megállt, és a lány szemébe nézett.

– Tudod, nem kéne ilyen lepra helyeken lenned, ilyen munkákat végezned. Sokkal többre vagy képes, és nem vagy való kurvának.

– Kösz bazdmeg, kösz, hogy még erre sem találsz méltónak.

– Ettől sokkal nagyobbra tartalak. Más lányok ölnének azért az önbizalomért, ami neked van. Férfiak is.

Azzal kifordult, magára hagyva Mimit a saját gondolataival és a maga külön világával. Az órájára nézett. Még hat órája hátra volt az aznapi műszakjából.