Hajnali egy óra. Már rég feladtad, hogy ma írni fogsz, mert az egész napot mással töltötted. A fejedben megfogalmaztad, mint egy jó író, hogyan fogsz majd mesélni a barátaidnak arról, hogy miért nem írtál ma. Pedig még rád is írtak, méghozzá olyanok, akikről végképp nem gondoltad volna, hogy keresni fognak, és lám, az írásaidról érdeklődtek. Mikor látod, hogy a franc se olvas, hogy annak se lenne hatása, ha mindezt csak a fiókban hagynád, hogy akár abba is hagyhatnád az egészet. De nem hagyod, mert nem másnak írsz, inkább csak nem érdekel, ha más is olvas. Aztán rendre jön valaki, és azt mondja, hogy tetszett neki, vagy együtt érez, vagy már neki is annyira ki van a fasza, mint neked, és olyankor kicsit megnyugszol, hogy van értelme, hogy mégsem csak a számítógépnek pötyögsz.

            Hajnali egy van, most lett vége egy filmnek, ami nagyon szólni akart valamiről, mégsem érintett meg. Épp olyan, mint az a rengeteg ember, akivel megismerkedem, tele vannak potenciállal, érdekesnek tűnnek, aztán a végére kiderül, hogy nem érintenek meg, és a vonaton ülve egyre azon dühöngök, hogy mi a francért nem. Nem keseregsz, nem vagy csalódott – dühös vagy, amiért az emberek nem tesznek rád benyomást. Egészen másképp kéne lennie, bár valahol mélyen tudtad, amikor megnézted az értékeléseket és a trailert, pontosan tudtad, mit fogsz kapni, és legbelül talán csak arra vágytál, hogy lekössön arra a rövidke időre, ne váltsa meg érted a világot, ne facsarjon ki, ne sirasson meg, csak legyen. Egyszerűen legyen ott, hogy nézd, és semmi egyéb funkciót ne töltsön be, mert se a barátaidnak nem fogsz mesélni róla, se értékelést nem fogsz róla adni az interneten. Nem lenne helyénvaló, ha minden film megérintene, mert akkor nem tudnál különbséget tenni, és könnyen átverhető lennél, ízlésed pedig nem lenne. De nem lennél-e boldogabb, és ha de, akkor pedig mit számítana az ízlés? Ízléses, boldogtalan faszkalapokkal van tele a Föld. Káromkodni, cigizni meg dugni akarsz, de marad a szex, a rágó és az ima. Így viselkedik egy normális ember, itt Európában, amíg ki nem derül, hogy illegális szexpartikon vereti bedrogozva. A szleng önmagában semmi, használni már bátorság, de akinek jól áll, abban pont nincs félelem, akinek a szájából meg bénán hangzik, maga is béna marad erőlködésében. Minden film hagy valami nyomot,  és kollektívan az a sok különböző, teljesen eltérő gondolkodású ember kialakít egy rendszert, amiben osztályozzák őket, és kisebb-nagyobb eltérésekkel a legtöbb film megkapja a maga pontszámát. Hogy a fenébe kapnak akkor pénzt a forgatókönyvre azok a filmek, amik tízből ötöt kapnak, vagy az alatt. Hogy a francba találkozol olyanokkal, akik bőven öt alatt vannak, hogy hogy nem szól senki, hogy hé, nem biztos, hogy megéri. A hatos és hetes pontszámú filmekben bízol, hátha csak a nagyközönség nem bírta őket, de te majd megtalálod benne az értéket és tetszeni fog a maga különc módján. Te majd felfedezed benne azt, ami akár egy kilencessé is teheti. A nyolcas filmektől már szinte katarzist, a kilencestől életre szóló élményt vársz, tizes film pedig nincs még az IMDB-n sem. Furcsák ezek az osztályzások és értékelések, mert néha még a 9-es, 9.1 és 9.2-es filmek sem érintenek meg. Ezért nézed a hatosokat.

A legjobb film átlagpontszáma 9.2, és ott marad kérdésként, hogy a maradék 0.8 vajon mit jelent. Az a 0.8 a hívás, hogy elmenj szexbuliba, hogy káromkodj, hogy megőrülj, hogy a feje tetejére állítsd a világot. De a legtöbb film, amit látsz, az hatos és hetes, amit befejezel hajnali fél egykor, és még csak annyi kérdés sem merül fel benned, hogy mi a tetves tökömért hitted, hogy tetszeni fog? Tudja a franc, tudja a franc, pedig épp erre vágytál. Megkaptad, most már mehetsz aludni. Írtál is, dühöngtél is, le is nyugodtál, most már aludj. 

Az utolsó mentsvár az álom, ahol hasonlóak az emberek, mint a valóságban, mégis megérintenek, akár csak mikor szerelmes az ember. A 0.8 az álom a való életben, egy 9.2-es nap után. A szubjektív tudatalatti, ami láthatatlanul küzd érte, hogy érints meg másokat.