Az előző részekben történt:  Magdi eltökélte, hogy végez az egészségügyi miniszterrel. Bozsi megpróbálta őt lebeszélni, de hiába. A citadella oldalát összegraffitizve fenyegették meg a minisztert. A fegyverrel a táskájukban elindultak, hogy a miniszter nyilvános beszédjén végezzenek vele. A trolin azonban megtámadták őket Magdi apjának az emberei, és leszúrták a lányt. 

*

Samu az alvó lány légzését figyelte. Az elején meg sem ismerte őt a bekötött csövektől és a beesett szemgödrei miatt. A haja lenőtt, és néhány pattanás borította az arcát, amik korábban nem serkentek ki. Nem érdekelte, hogy a lány életben marad-e, vagy lesz-e maradandó károsodása. A nyomozót egyedül a srác érdekelte, és az, hogy mi volt a táskában, amivel elszaladt.

– Nem gondolod komolyan, hogy köze van a merénylethez – mondta a mellette álló társa. A nő is, Samu is civil ruhában voltak.

– Mégis mi a fenéért ne gondolnám. Egy okot mondj, hogy ne maradjak itt azt várva, hogy felébredjen.

– Szinte még kamasz. Egy fiatal nő, ráadásul külföldi. Mégis milyen indoka lenne?

– Ez a lány nem külföldi. Sosem volt külföldi, az se biztos, hogy elhagyta valaha az országot. Engem beugratott, de csak mert ostoba voltam.

– A kerületi ügyész elleni merénylet másnap reggelén.

– Látom, a memóriád rendben van. És a logikád mit súg?

– Nem tudom elképzelni, hogy igaz, amit feltételezel. Hogy ez a lány egyedül...

– Nem volt egyedül. Vele volt a szeretője, vagy a kis haverja. A szemtanúk szerint magyarul beszélgettek. Egyikőjük meg merne rá esküdni, hogy az egyik svájci város nevét hallotta, mielőtt fogta a táskát, és elfutott. Utána kell néznem, kik vásároltak mostanában repülő-vagy vonatjegyeket Svájcba.

– Érdemes lehet átnézned a francia osztrák, német és olasz járatokat is. Valószínűleg átszállnak, hogy nehezebben találjuk meg őket. Ha olyan agyafúrt, mint gondolod, nem lesz ilyen egyszerű lenyomozni őket. Az életed is rámegy, mire megtalálod.

– De ha nem tér magához a lány, nincs semmink.

– A hostelben voltál már?

– Tegnap reggel. Előkerestem azt a papírt, amire felírta a nevét, mikor legutóbb láttam. Nem volt ilyen nevű vendég regisztrálva aznapra a hostelbe, pedig a recepciós esküszik, hogy mindenki nevét beszokta írni.

A nyomozó telefonja megszólalt.

– Reni? – szólt bele. A társa érdeklődve figyelte. – Köszönöm, hogy szóltál. Még bent vagyok, várom, hogy felébredjen.

Lerakta a telefont.

– Visszanézték a hostel kamerafelvételeit. Egyesével megszámolták az aznap beérkező vendégeket és a listába írt személyek számát.

– Gondolom, egyezik.

Samu bólintott.

– A mi kis turistánk akkor járt először ott, amikor én odavittem.

Ostobának érezte magát. Nem csoda, hogy nyugdíjba akarják küldeni, ha még egy ilyen fiatal lány is könnyűszerrel túljár az eszén.

– Iratok?

– Semmi. Nem tudunk róla az égvilágon semmit. A kerületi ügyész halálával kapcsolatban is elkezdtünk vizsgálódni, de semmi nem utal rá, hogy érdekében állt volna... hacsak...

– Hacsak mi? – fordult felé a munkatársa.

– Hacsak nem egy mostani, hanem korábbi ügy miatt történt a leszámolás.

– Nem hiszed, hogy kislány kora óta merényletre készül!

Samu eltökélten nézte az alvó lányt.

– De, pont ezt hiszem.

Felírt néhány mondatot a telefonjába, és visszacsúsztatta a zsebébe.

­– Intézd el, hogy az elmúlt félév összes lőpályáján gyakorlatozó mesterlövész adatait megkapjuk. Ha van, kérd el a kamerafelvételeket is.

– Tudod te, mennyi időbe telik az?! Lehet, hogy addigra felébred!

– Lehet, hogy nem. Elfelejted, hogy kinek dolgozunk. Ez a lány az ország egyik legbefolyásosabb emberét készült megtámadni.

– Ez csak feltételezés.

– A merénylet napján leszúrnak egy lányt egy budapesti trolin, méghozzá azt a lányt, akit a legutóbbi merénylet helyszínétől nem messze találtak meg...

– A merénylet öt kilométeres körzetében találták meg...

– ...A legutóbbi merénylet közelében találták meg. Hagy emlékeztesselek, hogy a budai kerületekben nagyon ritka az ilyen ténfergő külföldi turista, ráadásul olyan piszkos ruhákban, iratok nélkül, a kora reggeli órákban... átkozott legyek, ha nem ő az.

A nő végigmérte a férfit és szinte beleborzongott a határozottságába. Elképzelni sem tudta, hogy ez az ember olyan lecsúszott és hitehagyott, ahogy beszélnek róla.

– Ezt nézd – kapta elő a nő a telefonját. Egy fiatal férfiről készült fantomrajz volt a képernyőn. – Most kaptam. Megvan a táskás srác.

– Elég hiteles?

– A trolibusz kamerafelvételei és az utasok beszámolója alapján rakták össze.

– Nekem elég. Győződj meg róla, hogy kiplakátozzák vele a várost. Ha tehetném, akkora méretben raknám ki, amekkorában ezek felfújták a Citadella oldalára a feliratot.

A férfit elfogta az örömmel vegyített harag. Mindig haragot érzett, ha elkapta azt, akinek éppen a nyomában jár. Viszont örült, hogy visszakapja a régi életét, és előléptetik különleges nyomozóvá. Hamarosan véget ér ez a rémálom.

Samu tizenkilenc órán át volt bent a kórházban. Épp a lelkésszel beszélt, amikor észrevette, hogy a lány őt figyeli. Letette a telefont.

– Szervusz, angyalom. Akkor, kezdjük a legkönnyebbel. Tudsz beszélni?

A lány zavartan nézett körbe a szobán.

– Persze, angolul kellett volna kérdeznem. What is your name, sweetheart?

Magdi szeme megakadt a férfin.

– Én várok, ameddig kell. Még pár óra ide vagy oda nem számít. Hozok is egy kávét, azt hiszem, van miről beszélgetnünk. Ne menj sehová. Ígérem, egy perc, és visszajövök.

A férfi vigyora betelítette az egész szobát. Magdi vissza akart zuhanni a kómába, el akart tűnni a kórházszagú, fehér falakkal körbezárt, zöld padlós szobából. Egy könnycsepp csordult ki a szeme sarkából. Hallotta a kórház zaját, de mindennél erősebben a férfi lépteit, annak a férfiét, akinek legutóbb azt mondta, hogy külföldi turista. A nyikorgó gumipadló mint az eltaposott csikkeken táncoló cipőtalp. Magdi hányt.

Egyedül annak tudott örülni, hogy nem az oldalán feküdt, mint ahogy szokott, így nem fájt a háta. Gyűlölte, amikor arra ébred, hogy fáj a háta, és legszívesebben kivenné a gerincét, vagy kivetetné, kitépetné Sub Zeroval, és kiegyenesítené végre a kemény porcelánoszlopot, hogy soha ne görbüljön vissza. Most a hasa fájt. Megtapogatta, be volt kötve. Ő maga le volt szedálva, sok fájdalomcsillapítót kapott az orvosoktól. Meglepődött, hogy vele még így törődnek. Az anyja jutott eszébe. Talán ismerték őt az itteni orvosok közül. Nem túl gyakori név a Sotkovszki.

Samu visszatért, közelhúzta a széket hozzá, és leült a fejéhez közel. Magdi álláról kis hányásdarabkákat söpört félre, mielőtt jó erősen rászorított volna.

– Hoztam volna kávét neked is, de kétlem, hogy tudnál most inni. Azt mondják, hogy kritikus pontokat ért a kés, és hogy csoda, ha felépülsz rendben. Én nem várnék semmit a helyedben. A felépülésedre alsó hangon is heteket kell várnod. Köszönd meg annak a manusnak majd, aki elállította a vérzésedet a trolin. Küldött virágot.

A férfi kivárt, a lány arcát fürkészte. Semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki belőle. Nem néztek rá a csokorra.

– Érted, amit mondok?

A lány kivárt, majd pislogott.

– Ezek szerint csak nem érdekel, hogy felépülsz-e. Ez is hasznos infó. Tudod, hogy miért vagyok itt? Emlékszel valamire abból, ami történt? Nyugodtan beszélhetsz, csak mi vagyunk.

– Bozsi... – mondta ernyedten.

– Kicsoda?

Magdi túl kába volt még. Kár volt a nevén neveznie.

– Bocsi – javította ki magát – a múltkori miatt.

– Mit kerestél aznap reggel a budai utcákon, amikor megölték a kerületi ügyészt?

– Nincs... hol aludnom.

– Hajléktalan vagy?

– A lakásomat kirabolták és... a lakótársammal végeztek.

– Mit hiszel, hol élsz te, Bronxban?

– Nézd meg a rendszeretekben. Mostanra eltűnt személyként fogsz megtalálni.

Magdi halkan, erőtlenül beszélt, és még ez is nagy erőfeszítésébe került, de Samut ez nem hatotta meg.

– Miért hazudtál arról, hogy külföldi vagy?

– Nem bíztam benned.

– Mitől féltél?

– Az apám... az apám az ügyésszel volt a tévében. Tudtam, hogy rám kennék. Kapcsolatai... erős befolyása van. Ha bevittél volna, megtalál, és meg... megöl.

– Figyelmeztetlek, hogy ha most azt hiszed, hogy kitalált mende-mondákkal megúszhatod, akkor nagyot tévedsz. Amint rést találok a meséiden, úgy beidézlek a bíróságra, hogy a következő, ahol fel fogsz ébredni, nem a kórházi ágyad, hanem a cella ágya lesz. Az alsó ágyon, ami a csicskáké.

Magdi viszolygott ettől a szótól. Férfiakra már hallotta, hogy mondták, de nőkre még sosem. Valahogy természetellenesnek hatott.

– Hogy hívnak? Mi a valódi neved? – kérdezte Samu.

Magdi élesen a szemébe nézett, majd akadozva, de válaszolt. Sosem volt még ekkora súlya a nevének.

– Sotkovszki Magdi. Az apám emberei rám törték az ajtót, a lakótársamat megölték, és engem majdnem megerőszakoltak, éppen csak el tudtam menekülni előlük.

– Gondoskodom róla, hogy utánanézzen valaki mindannak, amit mondasz. Most viszont volna még néhány kérdésem hozzád. Amit most mondasz, az később felhasználható lesz ellened a bíróságon, szóval jól gondold meg, mit felelsz. Hallod?

Magdi pislogott.

– Ki volt az a srác veled a trolin, és mi volt a táskában?

Magdiba most döfték bele a második kést. Vége van. Minél tovább húzza a válasszal, annál nyilvánvalóbb lesz, hogy valamit rejteget. Remélte, hogy beállít egy orvos, aki elküldi a nyomozót, aki felszólítja, hogy távozzon, hiszen még nincs beszámítható állapotban, hogy még szédül, bódult, ki van merülve, tele van gyógyszerezve. Az ajtóra pillantott. Fel-alá rohangáló nővérek és orvosok fehér sziluettjét látta. Hiszen még nincs vége teljesen a járványnak. A kórházak továbbra is max kapacitáson működnek. Senki nem fog betérni, hogy megmentse őt, ahogy azt nem tették korábban sem. Csak magára számíthat. A szíve gyorsabban kopogott a falióra tiktakos mutatójánál.

– Csak egy ismerős.

– Milyen ismerős?

– Előbb halok meg, minthogy eláruljam.

– Előbb-utóbb be fogjuk azonosítani a videófelvételek alapján. A környéken több bolt és szórakozóhely működik felszerelt kamerákkal, nem utolsó sorban pedig a város tele van térfigyelő kamerákkal. Újabban már a villamosok is.

– Nem fogok.... nem vagyok vamzer.

– Ha segítesz, én segíthetek elkapni az apádat és az embereit.

– Nem tudsz. Túl nagy hatalma van annak az embernek.

– Azt az embert megölték. Talán elfelejtetted? Hamar változnak a dolgok, ha akarjuk. Ha valóban ártatlanok vagytok, nincs mielől védened a barátodat. Halljam, hogy hívják!

– Nem fogod kiszedni belőlem.

– Ha nem árulod el, azt kell feltételeznem az eddigi információk alapján, hogy te voltál a merénylő, és hogy aznap a táskában rejtett puskával akartátok megölni az egészségügyi minisztert, ahogyan arra felirattal figyelmeztettétek őt előre. Elképzelni sem tudod, milyen kegyetlen az életfogytig tartó szabadságvesztés. Pedig pontosan olyan, amilyennek hallatszik: elfogy az életed.

Magdi szeme ide-oda járt, mint egy ketrecbe zárt kutya, aki keresi a kiutat, de bárhová néz a menhelyen, csak tömegével ketrecbe zárt kutyákat lát. Végül vett egy mély levegőt, és egész testében megfeszült, hiszen most először fordult vele elő, hogy vamzerkodjon.

– A neve Bodizsár.

Samu felkapta a fejét.

– Milyen Boldizsár?

Magdi nagyot nyelt. Félt.

– Bodizsár... Bo... Boros.

A nyomozó gondosan jegyzetelt.

– És a táska?

– Fegyver...

– Miféle fegyver?

Magdi torkába gombóc gyűlt. A nyomozó keresztbe tett lábakkal egyre közelebb hajolt hozzá. Egészen közel érezte magához. Hallhatta a lány szívverését.

– Az apám... megfogadta, hogy elkap. Tudtam, hogy el fog jönni ez a nap, ezért szereztem egy fegyvert.

– Miféle fegyvert? Gázsprét, meg kést? Ilyeneket?

A lány óvatosan jobbra-balra ingatta fejét a puha párnán.

– Akkor? Lőfegyvert?

Magdi bólintott.

– Kitől szereztél olyat?

– Voltál már zsibvásáron?

– De kinyílt a csipád. Majd meglátjuk, mekkora szád lesz, amikor megtudod, mennyit kapsz illegális lőfegyver birtoklásáért.

– Ha elmondom, kitől van, megúszom?

– Ne olyan hevesen. Van még előtte néhány kérdésem. Azt, hogy kitől volt pisztolyod, te önként és dalolva fogod nekem beismerni végül, majd meglátod.

Magdi rettegni kezdett az egyre határozottabbá és magabiztosabbá, gonoszabbá váló férfitól. A hatalma növekedett felette, és nem tehetett ellene semmit.

– Te ölted meg a kerületi ügyészt?

– Nem.

– Te írtad fel a citadellára az üzenetet?

– Nem.

– Te terveztél merényletet elkövetni az egészségügyi miniszter ellen?

– Nem.

– Hát persze. Merre tartottál, amikor a trolin leszúrtak?

– Csak a beszédet akartuk meghallgatni.

– Egy fegyverrel a táskátokban?

– Az nem arra volt.

– Azt majd meglátjuk. Betelefonálok a központba kideríteni, hogy mennyi igaz abból, amit mondtál nekem. Azután felhívjuk ezt a te Bodizsárodat, és külön kihallgatásra hívom be. Meglátjuk, olyan fegyver van-e nála, amit te mondtál. Most pedig pihenj. Szükséged lesz rá, hogy visszanyerd az erődet. Akinek ilyen mozgalmas az élete, mint a tied, bizony nem engedheti meg magának, hogy rossz passzban legyen. Még a végén elkapnak.

Magdi ereiben megfagyott a vér. Évek óta most félt először, úgy igazán. Ez az ember nem akarta őt megdugni, mint a többiek. El akarta őt pusztítani. A felismeréstől majdnem bepisilt. Halálfélelme volt.

– Ja, és még valami – fordult vissza Samu az ajtóban. – Nem bűzlöttél, és nem voltál koszos sem, amikor behoztak, így feltételezem, hogy mégsem vagy hajléktalan. Kíváncsi vagyok, vajon hol van a ti kis szerelmi fészketek Bodizsárral.

A férfi szinte kuncogni kezdett, ahogy ezt kimondta. Magdi szemei tágra nyíltak a dühtől és a félelemtől.

– Ne aggódj, nem kell elárulnod. Két perc alatt kiderítem.