Az előző részekben: Bozsi kieszelte, hogy lepatkál ZT-vel, ám amikor odalopódzott a csarnokban, kiderült, hogy ZT tudja, hogy felköpte, ezért most kitűzte rá is a vérdíjat. Bozsi annak a terepjárónak a csomagtartójában bújt meg, akit ZT megbízott a meggyilkolásával.

Bozsi próbálta fellökni a csomagtartót, de nem bírt vele. Átmászott a hátsóülésre, és az ablakon át kukucskált. Nem látta a két férfit. Próbálta kinyitni az ajtókat, de nem ment neki. Nem sokat totojázott. Úgy zúzta be az ablakot, ahogy a filmekben látta. A kezével nem ment, ezért végül addig taposta az üveget, míg ki nem tört. A lábszárát felvágták a szilánkok, a farmerja szétszakadt. A hideg szél és az eső érzékenyen vágtak a friss sebbe.

– Normális vagy? – rivallott rá egy építőmunkás a túloldalról.

– Az apám bent felejtett a kocsiban, de sürgősen el kell mennem – felelte.

Csak most vette észre, hol parkolt le a terepjáró: a lakása előtt. Felnézett az első emeletre, és a betört ablakot figyelte. Magdi dobta be egy letört visszapillantótükörrel még nem olyan régen.

– Honnan a fenéből volt ennyire ereje hozzá olyan részegen? – tűnődött. Az az ablak már úgy marad, ő nem fogja tudni beüvegeztetni. Az autó riasztója késve ugyan, de megszólalt. Bozsi bicegni kezdett, majd amennyire telt tőle, nekiiramodott, és a kis, belvárosi utcákban felszívódott.

HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB

– Na mi van? Semmi jól nézel ki, hiányoztál, jó, hogy nem haltál meg a kórházban? Még mindig rád verem ki, vagy valami?

– Jó, hogy nem haltál meg – nyögte ki Bozsi. Nehezére esett a beszéd.

– Kicsit rájátszhatnál azért. Tudom, hogy nem én vagyok életed főnyereménye, de reméltem, hogy érdekel, mi történik velem.

– Persze, hogy... – akarta folytatni Bozsi, aztán megemberelte magát. – Mit keresel itt?

– Jöttem elbúcsúzni, azt hiszem.

– És hová mész ezután?

– Mimivel külföldre költözöm. Vannak kapcsolatai, akik tudnak útlevelet meg ilyesmit.

– Gondolom, jó pénzért.

– Jól gondolod – mondta Magdi, aki furcsának találta Bozsi viselkedését. Mi ez a számonkérő hangnem?

Bozsinak fájt, hogy a lány nélküle képzeli el az életét. Mindig is nélküle képzelte el.

– Most meg mi a baj? – kérdezte Magdi.

– Semmi.

– Mondjad már, bazdmeg! Ismerlek.

– Csak reméltem... csak... csak reméltem...

– Mit? Hogy együtt elutazunk külföldre, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Engem hamarosan gyilkosságért fognak elítélni, Bodizsár. Nem jöhetsz velem.

– És Mimi mehet?

– Mimi más, te is tudod. A te életed itt van.

– De mégis milyen életem lesz ezután?

– Na, csak ezt ne kezdd el! Pontosan tudtad, mit vállalsz azzal, hogy beengedtél magadhoz!

– Nem, ne haragudj. Nem erre gondoltam. Persze tudtam, hogy mit vállalok. Csak nem hittem volna, hogy ennyire fájni fog, ha eljön a vége. Igazán megszerettelek. Ezt jobb, ha még most mondom.

Magdi erőtlenül rámosolygott, és kiment a hűtőhöz. Az új lakás egészen más volt, mint az előző, még lakótársai is voltak Bozsinak, két egyetemista. Eladták a budapesti garzont, és vettek egy nagyobbat Sopronban, álnéven, hogy ne találják meg.

Bozsi szülei annyit tudtak, hogy a fiúk belekeveredett egy rendőrségi ügybe, mint tanú, ami után el kellett hagynia a várost.  

– Söröd nincs?

– Ott alul, a tejek mögött.

Magdi kivett kettőt, kinyitotta őket és egyet átadott a fiúnak.

– És mihez fogsz kezdeni külföldön?

– Azt még nem tudom. Először jussak át a határon. Utána már tök mindegy. Kerülni fogom a felhajtást, keresek magamnak egy rendes lányt, és ki tudja... előbb persze a nyelvet kell megtanulnom.

– Melyiket?

– Ravasz vagy, de nem mondhatok semmit. A te érdekedben.

– Ha beidéznének tanúnak?

– Ha lecsuknának.

Bozsit szíven ütötte a felismerés.

– Akkor ezzel inkább magadat véded, és nem engem – mondta.

– Engem soha senki más nem fog megvédeni.

– Én igen. Tudod, hogy én mindig azon voltam.

– Az más. Őszintén, sajnáltam is, hogy nem működhet köztünk a dolog, mert volt egy időszak, amikor azt éreztem, hogy kialakulhat közöttünk valami. Még a késelés előtt.

Minden szó egy erős csípés Bozsi mellkasában.

– És hogy vagy? Nem kellett megoperálni, meg ilyesmi?

– De, de nem volt vészes. Még egy ideig mankózok, meg szedem a gyógyszereimet, de kutya bajom. Elvileg teljesen rendbe fogok jönni. Majd el lehet kezdeni gyógytornászhoz járni, meg tudod, rehabra. Persze! Majd egy másik életben. Ez a legkisebb gondom.

– Én is sajnálom, hogy nem alakult ki köztünk semmi több. Én szerettem volna, hogy ha lehetek őszinte. Csak zavart, hogy nem veszel számításba, és úgy tekintesz rám, mint akivel képtelen vagy kapcsolatba lépni.

– Te viccelsz velem? Te vagy az egyetlen, akivel hosszú idő óta képes voltam kapcsolatot kialakítani. Te voltál a mindenem. Sosem lehetek elég hálás neked azért, amit értem tettél.

– Ezért hazudtál a nyomozónak? Hogy engem védj?

Magdi arca megfagyott egy pillanatra.

– Ennyivel tartoztam, azok után, amit értem tettél. Nem aludnék jól, hogy tudom, börtönbe kerültél miattam.

– A tetteimért vállalom a felelősséget.

– Tényleg? És bemész ma, és feladod magad?

Bozsi a cipője orrát nézte.

– Nekem sem kéne itt maradnom. Félek, hogy elkapnak.

– Ezt már neked kell megoldani – felelte Magdi tárgyilagosan.

Bozsi várta volna, hogy vigasztalja, hogy Úgysem találnak rád!, de Magdi nem fog kertelni az ő kedvéért, ezt már tudta jól.

– Mehetnék veletek – toldotta meg a fiú.

– Mondtam, hogy nem! Nem érted?

– De ha úgyis külföldre kell menekülnöm...

– Túl veszélyes. Talán egy pár év múlva, de most még biztosan nem. Milyen az élet Sopronban?

– Szar.

Nem volt olyan szar az, de abban a pillanatban annak tűnt minden Bozsi számára.

– Talán tényleg el kéne tűnnöd egy időre.

– És a nyomozónak mit mondok?

– Az igazat. Hogy félsz, és hogy veszélyben van az életed.

– Nem félek.

Ahogy ezt kimondta, a lánynak nem volt kétsége afelől, hogy igazat mond.

– Igazán rendes srác vagy, Bozsi. Kár lenne, ha ilyen fiatalon történne veled valami.

– Mehetnék veletek! Persze nem örökre, csak egy kis időre, amíg le nem ülnek a kedélyek.

– Ha ZT megtalál minket együtt, nekünk végünk, és Miminek is.

– Ugyan már! Mennyi esély van rá, hogy külföldön lenyomoztat, eljön, és még meg is tud ölni?

– Akkor is nagy kockázat. Még a rendőrségnél is van besúgója.

­– Hát, van egy besúgója a rendőrségen kívül is – mondta magára mutatva, de Magdi nem nevetett rajta.

– El sem tudod képzelni, mennyit jelentesz nekem, Bodizsár. Te vagy a mindenem. Ha nem ilyen körülmények között találkoztunk volna, felhagynék a lányokkal, legalábbis egy időre, és tényleg összejönnék veled. Nem ismerek senkit, akivel ennyire biztonságban éreztem magamat, mint veled az elmúlt néhány hónapban. Amennyire elcseszett vagyok és elcseszett életet élek, olyannyira érzem magam kiegyensúlyozva veled.

A lány megérintette a fiú kezét. Egy pillanatra mindketten elképzelték azt az életet. De annak az életnek már mindegy – sosem fog megtörténni.

– És ZT-vel mi a terved? Csak úgy hagyni fogja, hogy megszökj?

– Azt akarja, hogy öljelek meg. Cserébe elvezet az apámhoz.

A lány szemében megjelent az a csillogás, amibe Bozsi beleszeretett. Senki más nem ragyogott így, amikor ránézett.

– Azt hitted, hogy megúszod, hogy beköpöd? Ez egy tömeggyilkos. Ha nem én, akkor valaki más.

Bozsi először nem hitt a fülének, majd egy pillanatnyi habozás után azt kérdezte:

– Szóval, mi van nálad? Kés, pisztoly? Biztos nem futhatok még el?

– Már késő.

Bozsi elképedt. A torkán akadt a szó. A sörösüveget hirtelen leejtette, és széttörve habzott fel a padlón, szétfröcskölve a maradék folyadékot.

– Úristen...

– Annyira sajnálom...

Bozsi lenyúlt a torkán, és hánytatni kezdte magát.

– Ne erőlködj, már felszívódott.

Még egyszer utoljára egymás szemébe néztek. Bozsié könnyes volt, Magdié száraz. Lerakta a sört a pultra, és kisétált a lakásból.

Hát tényleg igaz. Az önző embereknek semmi se szent. Átgázolnak mindenkin, hogy megkapják, amit akarnak.