A Fogatlan visszarántotta őt a derekánál fogva, megmentve ezzel az életét. Utána viszont már csak egy csapás volt az egész, és el is engedte Magdit. Felüvöltött, a másik kettő támadásra készen léptek közelebb, amikor meglátták Magdi kezében a kést, és a vérző, tántorgó férfit. Magdi a kést maga elé tartva hátrált a párkányhoz, ahonnan másodjára húzták vissza. Ahonnan ennyire vissza akarnak húzni, arra van az én utam. A kést belevágta a kövér férfi arcába – aki épp a nadrágját húzta fel – és mielőtt a másik megüthette volna, kiugrott az ablakon egy szál pulóverben, maga mögött hagyva a nadrágját és az alsóneműjét.

            Az utána vágott kalapács az oldalbordájába vágódott, a Dögölj meg, büdös kurva! a szívébe.

            Centiken múlott, hogy elérte a lefelé konyuló ereszt. Ahogy rácsimpaszkodott, az tovább szakadt, és a csatornát rögzítő falba vert szögek egy mozdulattal szétrántott patentos blúzként azonnal megadták magukat. Magdi  a téglafal felé száguldott az ereszbe kapaszkodva, és ahogy az ív kinézett, épp egy ablakon készült berongyolódni.  Az udvaron álló fenyőfa fogta meg. Becsapódáskor azonnal elengedte a csatornát – amit nem kellett volna –, és esés közben igyekezett a reccsenő ágakban megkapaszkodni. Szerencséjére becsapódáskor a puha ágú fenyőfa letompította az ütközést, a földre zuhanás és a letördelő ágak azonban majdnem eltörték a gerincét. De most nem ájulhatott vissza, mint az előbb. Az apja emberei úton vannak, valószínűleg egy percen belül leérnek. Több ablakban is felgyúltak a sárga fények a zajra. Magdi, miután sikeresen négykézlábra állt, bezörgetett az egyik alsó lakó ajtaján. A nő ajtót nyitott neki (Kiss Nóra, könyvelő), és meglepetten, de leginkább elborzadva nézte, ahogy a félholt, felső szomszéd bekúszik a nyitott ajtón. Magdi utasította a nőt, hogy zárja reteszre az ajtaját, és minden erejét megfeszítve igyekezett talpra állni. Kiss Nóra mentőt akart hívni, de Magdi leverte a telefont, nehiogy megpróbálja, majd elcsoszogott a fürdőszobáig, aminek a hátsó kijáratán keresztül kijutott egy sikátorba.

            A Fogatlanék lerobogtak a földszintre, és mivel nem hallották a nagy, öreg, utcai kapu csapódását, hárman a három földszinti lakás ajtaján kezdtek el dörömbölni, és amikor a „Hé, mi a frászt akar maga ilyenkor?” kérdés után megvillant a kés vagy a pisztoly, azonnali kusst kaptak válaszul, és behatoltak a lakásba. Kivéve abba, amelyikben Kiss Nóra úgy tett, mintha nem lenne otthon. Csak éppen elfelejtette lekapcsolni a lámpáját és kikapcsolni a fényeket eresztő televízió kékjét.

            – Nyissa ki! Vészhelyzet alakult ki, kérem! Segítsen! Itt a rendőrség!

           Kiss Nóra tanácstalan volt. Tárcsázta a 112-t, de a hosszú operátori szöveget nem bírta megvárni. Ekkor jutott eszébe a zseniális ötlet. Élete egyik legizgalmasabb két percre volt ez. Bevonult a fürdőszobába, levetette hálóköntösét, beállt a zuhany alá, majd félig megtörölközve, hálóköntösét visszavéve sietett ajtót nyitni, ha már ennyire kopog a rendőrség az ajtaján.

            – Elnézést, zuhanyoztam – hazudta nyilvánvalóan.

            – Félre – mondta a Fogatlan, és arrébblökte. – Hol a lány?

            – Milyen lány? – értetlenkedett, teljesen nyilvánvalóan.

            – Olyan sok félholt nő fordul meg itt az éjszaka közepén?

            – Ha jól láttam... a szembelévő... vagy nem is tudom melyik házba ment be.

            – A földszinti lakásokba?

            – Igen... Nem.... Nem! A lépcsőházba ment. A hatodikra. Második ajtó.

            – Szórakozik velem? – kérdezte a férfi.

            – Én nem. Maga rendőr?

            – Mi az, hogy, aranyom.

            – Hol a jelvénye? – kérdezte, de irtóra be volt rezelve.           

            – A számban – felelte, és kivillantotta barna fogait.

            – Fent, a hatodikon lakik az egyik ismerőse. Egy idős bácsi... talán rokonok...

           Még egyszer elmondta az ajtószámot, és megvárta, míg a férfi körbenéz a lakásban, illetve kint, a hátsó kijárat körül is tesz egy kört, majd lelépett.

            De Magdi erről már semmit nem tudott. A harmadik sikátort járta, maga után vonszolt lábbal, reszketve, alulról meztelenül. Mindene fájt és sajgott, saját megítélése szerint kórházi ellátásra szorult. Nem is akármilyenre. Telefonfülke után keresett, pedig jól tudta, hogy ezen a környéken nem éri meg a telefontársaságnak fülkét üzemeltetni az állandó betört üvegek miatt.

            Megúsztam, istenem, lelépek, elhagyom a várost. Majdnem az életembe került, de megúsztam.

            Egy hajléktalan férfi kezdett utána szaglászni. Magdi nem törődött vele. Arra gondolt, hogy amikor kiugrott az ablakon, az apja verőemberei nem tudhatták, hogy az ereszért nyúl, mert nem mentek elég közel az ablakhoz, hogy lássák azt. Mégis, ugrás közben az egyik tetvedék utána hajította teljes erejéből azt a kalapácsot, mintha nem lenne elég, hogy kiugrik a negyedik – vagy ki tudja, hányadik emeletről –, hanem még utoljára teli krafttal bordán kell vágni egy kalapáccsal, hogy a teste számára, mielőtt a macskaköveknek csapódik, az utolsó dolog, amit érezzen, a fájdalom legyen. Ettől a gondolattól soha többé nem tudott megszabadulni később, amikor eszébe jutott ez az este.

            A hajléktalan férfi szó szerint mellette sétált, mintha együtt lennének, teljesen figyelmen kívül hagyva a lány roncs testét. Magdi fittyet hányt rá.

            – Kell valami? – kérdezte vért bugyborékolva.

            – A puncikád, az kell nekem.

            – Bocs, de nem vagy az esetem.

          Ha ezeket a genny alakokat kibírta, egy ilyen félig hervadt, vitaminhiányos, alkoholista, rothadó pofájú csövessel még ilyen állapotban is elbír. Kivéve, ha ennél a vitaminhiányos fazonnál valami kemény, tompa tárgy van, amivel először mellkason, majd némi hezitálás után – miközben az összegörnyedt, véres, látszólag bedrogozott lány nyögdécselt és levegő után kapkodott – fejbe veri.

          Magdi nyomást és kitágulást érzett, amikor magához tért. A pali a nemi szőrzetét cirógatta, a fülébe mindenféle szerelmes dalok szövegeit suttogta.

            – Te vagy az én terhes kisbabám/ma éjjel enyém vagy kisanyám./Apád is jöhet, jöjjön az öcséd is/de a kisbaba az enyém, nem baj ha kövér is.

            Magdi sikoltani kezdett, majd őrjöngeni, eljesen kikelve önmagából, mire az a szefós csöves hangosabban énekelt, hogy hallja. Az első  féltéglát, amit észrevett, felkapott, és arcon csapta a bámészkodó férfit, aki akkorát üvöltött az első csapás után, hogy a környék összes kutyája ugatni kezdett. Csapott rajta még egyet, majd még egyet, míg végül péppé zúzta megmaradt jobb kezével a férfi agyát. Péppé, pürévé, hogy a vér folyjon egybe, ne lehessen tudni, melyik kié, hogy mi történt ebben a sikátorban ennek a szerencsétlen napnak a hajnalán.

            Mire Bozsi rátalált – nem telt több egy percnél – már minden eshetőségen túljutott, ami valaha őt, mint embert, személyt, lelket és pszichét illette. Meg akart dögleni, nem halni, dögölni, mint egy kutya, aki megérdemli a halál legpiszkosabb nemét. Így amikor Bozsi megérkezett, és azt kérdezte tőle, hogy mi történt?, Magdi vádlón, ítélkezőn azt kérdezte válaszul:  

            – Miért nem jöttél korábban?

            – Jöttem, ahogy tudtam – felelte Bozsi.

            – Előbb kellett volna ideérned. Már mindegy, hogy itt vagy-e, vagy sem.

            Bozsi ügyet sem vetve arra, amit mond, gyorsan levette a nadrágját, és ráhúzta a magatehetetlen lányra. Egy flakon talált vízzel lelocsolta, amennyire engedte a hideg éjszakában, hogy legalább az arcáról tűnjön el a vér valamelyest. Bozsi remegni kezdett a hidegtől, és gyűlölte magát, amiért még ebben a helyzetben is ilyen apróságokért jelez a teste, hogy a hőmérséklet túl alacsony egy szál boxerben a kora hajnali sétára. Bebódult, bekábult, mintha ivott volna. Bárcsak sose jött volna ide, bárcsak sose találkozott volna Magdival, ezzel a gyilkos szajhával, akinek az élete merő csorbulata annak, amit ő életnek hív, és akit a szeme láttára erőszakolt meg egy mostanra halott fazon. Amikor Bozsi korábban befordult a sikátorba, és látta, hogy két ember közösül egymással, meg se fordult a hülye fejében, hogy erőszak tanúja, egyből elfogadta, hogy a szex kölcsönös, abból, hogy látott négy lábat, meg egy letolt gatyát összegabalyodva. Nem merte elmondani, hogy ha észnél van, megelőzhette volna az erőszakot.

            Mire a taxis hazavitte őket, már azt sem tudta, kit gyűlöl jobban kettejük közül. Ő akart lenni a taxis, aki tovább hajt, sosem emlékezve vissza erre a hajnalra, örülve, hogy semmi köze nincs a dologhoz. Kankó, szifilisz, isten tudja, mit kapott el Magdi. Undorodott tőle, miközben egy ilyen folyós, sárgás-barnás puncit képzelt el.

            A lakásban étellel kínálta őt, a lány azonban bevonult a fürdőszobába. Ott egy gyilkos a fürdőszobámban, gondolta Bozsi, és nem is ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy hogy mondja meg neki, hogy tipli van, és soha többé ne keresse őt. Soha többé. Nem tudta, hogy kell a friss gyilkosokkal bánni, és ez jobban zavarta, mint maga az, hogy egy gyilkos ember van a fürdőszobában. A helyzetre adott kapcsolati reakció hiányzott, jobban mondva nulla volt.

            Magdinak csak most jutott eszébe, hogy a hátrahagyott nadrágban maradt a telefonja. Soha többé nem akart hazamenni. Egy kenyérpirítóra és egy kádra vágyott, mint már oly sokszor korábban, miközben görcsösen akarta, hogy csak egy szál cigire és egy üveg vörösborra vágyjon a kádban. Ha ma meghalna, és odaát megkérdeznék tőle, hogy milyen az élet a földön, megmondaná nekik, hogy kurvára igazságtalan. Vágyott rá, hogy végre elmondhassa.