Magdi arra kelt, hogy csorog a nyál a szájából. Fájt a háta, mert az oldalán feküdve aludt el. Kisebb gerincferdülés kínozta. Káromkodott, majd dünnyögve letörölte a nyálát, és átfordult a másik oldalára. A kezét vízért nyújtotta, de az a semmibe veszett. A mozdulattól a fejében lévő golyó elmozdult, és lüktetni kezdett.

– Felébredtél?

– Fel. Adj egy kis vizet.

Bozsi a kezébe nyomott egy félliteres palackot. Magdinak nagy erőfeszítésébe telt letekerni a kupakját.

– Te normális vagy?

– Nem.

Bozsi órák óta várta, hogy Magdi felébredjen, hogy kiadja minden dühét.

– Idejössz este, és egy kurva visszapillantóval bevágod az ablakomat. Hogy aztán lemenjek, mielőtt az a perverz fickó hazaráncigál, és ki tudja, miket tesz veled.

Magdi dünnyögött, mire érdemben meg tudott volna szólalni.

– Mindketten tudjuk, mit tett volna, nem kell burkolni. Csak azt nem, hogy miként. Lefogadom, hogy te sokkal kísértetiesebbnek képzeled el, mint amilyen valójában lett volna, mert ilyen kemény szexben még nem volt részed.

Magdi ismét ivott. Bozsi alig hitt a fülének.

– Ne légy úgy oda. A te ablakodat törtem be, nem az övét. Ez olyan, mint amikor az ovisok annak a haját cibálják, aki tetszik nekik.

– Ja, csak őket nem üldözik sittes alakok.

– Hát, ilyen vagyok. Ez az életem. Állandóan valami sittes, ötvenes pali üldöz. Sajnos ez már örökre így marad. Majd amikor gyerekeim lesznek, együtt fogok velük menekülni az Astorián, így lehajolva a sittesek elől, nehogy valamelyik elkapjon és beakasszon hátulról.

– Nem vicces. Nem vagy vicces. Egyáltalan nem vagy vicces, bazdmeg.

– Én tutira nevettem volna, ha te mondod.

– De miért nem tudsz legalább bocsánatot kérni?

– Bocsánatot kérek. Most örülsz?

– Nem bazdmeg, mert az ablakomon még mindig szelel a szél.

– Szelel a szél? Mióta beszélsz te ilyen csúnyán különben? Ez nem az én szerepem lenne?

– Tehát neked ez egy szerep. Elmenni bebaszni, hogy aztán ilyen alakok elől menekülve kelljen az én lakásomba felrontanod.

– Ha ennyire nagy teher, akkor megyek is. Bocs az ablakért, majd egy nap kifizetem. Tudod, amint jön pénzem a nem létező munkahelyemről, meg ilyenek.

Magdi felkelt, és miután sikeresen felállt anélkül, hogy visszaszédült volna, lelépcsőzőtt a nappaliba.

– Még elmegyek hugyozni, jó? Vagy csak miután kifizettem a vízszámlát?

Bozsi a fejével intett, hogy menjen. A falépcső jobban recsegett a talpa alatt, mint valaha. Bozsi minden idegszála és receptora ki volt hegyezve. Magdi bő tíz percet bent volt, és ez az idő elég volt ahhoz Bozsinak, hogy megfogalmazza, amit mondani akar.

Miután Magdi kijött, és mondta, hogy megy, Bozsi kérte, hogy várjon egy picit.

– Van hová menned?

– Persze. Ha szerencsém van, az a tegnapi fickó – Sanyi, Józsi, vagy tudom is én, hogy hívták – ma is ott lesz. Bocsánatot kérek tőle, és felmegyek hozzá, hogy aztán boldogan éljünk, amíg agyon nem ver.

– Ha szeretnél, nálam maradhatsz. De csak miután tisztáztunk pár dolgot.

– Börtönbe akarsz zárni? Vagy zsarolni akarsz? Hiszen úgyis tudod, hogy nincs hová mennem. Tessék, legyünk túl rajta. Éjnek éjjelén beállítottam, hogy segítséget kérjek, és isten a tanúm, hogy nem így terveztem, de azt gondoltam, hogy bazdmeg, ez a faszi vagy megöl ma este, vagy felkeltelek álmodból. Sajnálom, hiba volt. Jobb lett volna, ha elcipel a sarokig, és agyonver egy kapualjban.

– Mit kerestél az ő társaságában?

– Kifizette a számlámat.

– Adtam volna pénzt.

– Nem engedett volna el a pultos. Én meg nem mentem volna vissza a pénzével, tudta ő jól, amikor rám nézett.

– Ezt nem folytathatod.

– Ezt nem is akarom folytatni. Egyszer fordult elő. Más egyéb?

– Ha maradni akarsz, tied lehet az ágy, de én is ott alszok. Nem fogok lemenni a kanapéra.

Magdit ismét meglepte Bozsi konoksága. Nem tudta hova tenni, amikor hirtelen ilyen határozottá vált.

– Rendben. Oviban is egymás mellett aludtunk, emlékszel?

– Tegnap este... hol is kezdjem. Amikor meglátok egy idősebb fazont valami részeg, fiatal csajjal, nekem az az első gondolatom, hogy le kell lépnem. És tegnap te ezt hozt...

– Istenem, lépjünk már túl rajta! Most komolyan ennyire kiakadtál?

– Igen, mert miután majdnem szétverte a fejemet az a gennyláda, feljöttünk és te rám másztál. Mintha mi sem történt volna!

– Megütött?

– Meg.

Magdi vizslatni kezdte a férfi arcát. Csak most vette észre a lila foltot.

– Sajnálom.

– Már lejegeltem éjszaka. Semmiség. Rosszabbul is járhattunk volna. Szerencse, hogy megszólalt a riasztó, különben hármasban alszunk el az ágyon. Csak szeretném, ha nem kevernéd magad ilyen helyzetekbe többet. Legalább amíg nálam laksz.

– De milyen helyzetekről beszélsz?

– A múltkori, az a kurva hangüzenet az éjszaka közepén! Hogy bazdmeg mindjárt kinyírnak a gecibe, ahogy fogalmaztál – nem tudom feltűnt-e, ha tényleg ezek lettek volna az utolsó szavaid, akkor az zavarna egyáltalán –, aztán meg a csöves karmai közül kellett kiszedjelek...

– A csöves karmai közül? Bazdmeg, az a geciláda már rakta volna belém a kankós faszát! Milyen hőstettről beszélsz? Szartól se mentettél meg, én ugrottam ki a negyedikről, én dögöltem majdnem bele az esésbe, én másztam ki a hátsókijáraton, és bazdmeg én vertem agyon azt az elmebeteg állatot. Én, a saját puszta kezeimmel! Igen bazmeg, én kértem hogy történjen mindez meg, én keverem magamat állandóan bajba! Hibáztatni az tudsz bazdmeg, mint mindenki más, mert kibaszottul könnyű a kis belvárosi lakásból szopogatni a chardonnayt meg nézni a híradót és elkékülve nézni, ha valakit megölnek benne, mert ti olyan kibaszott geci tökéletesek vagytok bazdmeg, hogy elképzelni se tudjátok, milyen az, ha folyton üldöznek titeket, mert amint bazdmeg a kasszás kibaszott nyomorult geci vénasszony egy kicsivel gorombább hangnemben beszél hozzátok, ti már írjátok is tele a panaszkönyvet. Faszért nem Budán van ez a lakás is!

*

– Szóval rád másztam.

– Rám.

– És megdugtál?

– Nem.

– Azt hittem, meg akartál.

– Az erőszak miatt.

– Milyen erőszak?

– A csöves.

– Ő nem dugott meg. Csak akart.

– Biztos?

– Te hülye vagy?

– Úristen! Ne tudd meg, mennyire örülök ennek! Én azt hittem...

– Hát nem. Ha engem kérdezel, már egy ideje próbálkozott, mire felkeltem, csak nem állt fel neki.

– Jesszusom.

– Miért, tegnap megdugtál volna, ha ezt tudod?

*

– Akarsz egy jó sztorit hallani?

– Na?

– Volt a giroszosnál egy ilyen gép, amivel felvettük a rendeléseket. És akkor beírtuk a vevő nevét, tudod, hogy ki kérte, Józsi, Laci stb. Meg néha az időpontot is, ha előrendelte. És ebben a gépben volt autókorrekt, amivel egy idő után elkezdtünk szórakozni. Mert amikor áll előtted a hosszú sor, akkor nincs idő külön felírni mindenki nevét szépen. Beírom, hogy Ádám, azt ha a gép átjavítja Áronra, úgy hagyom. Ebből voltak néha félreértések, de mindegy. A lényeg, hogy egy idő után direkt rájátszottunk.

– Hogy?

– Például. Mindjárt eszembe jut. Például volt egy fickó, valami Greszkó Imre, na annak a nevét mindig átírta a gép Grillsajt Imrére, de érted mindig, mert ugye árultunk grillsajtot. És ki kellett javítani, de egyszer direkt úgy hagytam. És a cetlit beleraktuk a szatyrába, szóval mindig látta, miután hazavitte, legalábbis gondolom, hogy azért ránézett néha.

– És szólt?

– Nem. És úgy képzeld el, hogy minden nap nálunk evett. Minden átkozott nap bazdmeg giroszt zabált. Volt, hogy napi kétszer bejött.

– Úristen.

– Már majdnem megmondtam neki, hogy tiszta csótányos a raktár, csak hát nem akartam, hogy kirúgjanak. Hagytam. És egy nap kifakadt. Érted, ki-fa-kadt.

­– A cetlire?

– Nem. Hanem hogy valahányszor bejött, mindig megkérdeztem, hogy mit kér, meg hogy hogy hívják. És kiakadt, hogy idejár két éve, és hogy hogy nem tudom megjegyezni, ha minden nap találkozunk és ugyanazt kéri. Érted, u-gya-nazt.

– És mit mondtál neki?

– Hogy mert leszarom.

Bozsiból kitört a nevetés.

– Ezután kezdtem el jóváhagyni az autókorrektet. Sőt, utána már áttértünk arra, hogy direkt mi írtunk be faszságokat. Mindenféle nevet írtunk a vendégeknek, amit csak kitalált az autó korrekt. Akkor vált igazán viccessé, amikor Faszláda Imrét írtam be neki, ennek a Grillsajtnak.

Bozsi ismét nevetett.

– És mit csinált?

– Semmit. Azóta is oda jár.

*

– Volt egy nő, akinek nem tudom pontosan, hogy mi baja volt, de  nehezen beszélt, meg nem tudta kontrollálni a testét. Amikor átadta a pénzt, mindig nagyon kellett figyelni, hogy nehogy mellé szórja, úgy szorította az aprót, én meg határozottan vettem el tőle. Nehezére esett járni, mindig leült, amíg készült az étel.

– Biztos nem könnyű az élete.

– És van két gyereke. Hallod, két kislánya, olyan tíz-tizenkét év körüliek, két év különbség van köztük max. Te olyat még nem láttál, amilyen tündéri, jófej, vagány, édes gyerekei, mint ennek a nőnek vannak. Olyanokat akarok majd én is, ha egyszer. Az első nap, amikor bejöttek, mondta, hogy most kérnek egy pitát, aztán mondta az egyik lánya, hogy ő is, mire mondta az anyjuk, hogy most csak egyet tudnak venni. Nem volt náluk több pénz, de tudod, nem épp akkor, hanem így sosem. A lányai meg éhesek voltak. A nő is éhesnek tűnt. És egy pitára volt pénze, azt meg megvette a lányainak, hogy osztozzanak meg rajta. Meghívtam őket, adtam mindenkinek egy pitát, meg krumplit, meg üdítőt. Ragaszkodtam hozzá, hogy az én béremből vonják le. Laci nem örült neki, mert nem akarta, hogy oda szokjanak, de akármikor bejöttek, én meghívtam őket. De ahogy rám nézett az anyjuk, azt sosem fogom elfelejteni. Valamit csak számít, hogy egy ilyen helyen dolgoztam.

Bozsi ült a kanapén, kezében egy sörrel, és most először életében hallotta, amint Magdi sztorizik. Sehol máshol nem lett volna ebben a pillanatban. Egész este fent voltak, és beszélgettek, amíg ki nem dőltek a fáradtságtól.

25.

– Szóval, most akkor mi lesz? – kérdezte Mimi. Nemrég jött haza Németországból.

– Bozsinál csövezek egy ideig, amíg fenn bír tartani két embert. Elég retek így, de jelenleg nincs jobb.

– A szüleim küldenek elég pénzt. A lakásomban meg tökéletesen elférünk ketten – mondta Bozsi.

– Tudom. Különben meg se fordulna a fejemben, hogy nálad dekkoljak. Na, gyerünk, te következel.

Kint voltak a lövészpályán, Magdi épp a pisztollyal és a távcsöves puskával ismertette meg a többieket.

– Klassz, hogy kijöttünk ide. Végre egy kis nyugalom, ahol kedvemre gyilkolászhatok. Legalább fejben.

– Képzeld azt, hogy valaki olyat lősz, akit ki nem állhatsz.

– Ó, bébi, ne félj te attól. Hosszabb a listám a tölténytártól.

Mimi vállához emelte a fegyvert, majd miután célzott, meghúzta a ravaszt.

– A faszom! Ez aztán visszaüt! A volt pasimra emlékeztet.

Bozsi elhűlt, Magdi felnevetett.

– Álmomban sem hittem volna, hogy ennyire nehéz tud lenni egy fegyver.

– Az olimpián könnyebbel lövünk, de azért hozzá kell szokni a súlyosabbakhoz is. Vagy hozzá lehet, nem kényszer ez. Annak, aki lőni akar, az cipelje a súlyát.

Bozsi és Mimi összenéztek. Furcsállták, hogy Magdi ilyesmiket mond. Egész nap egyfajta szakralitás szállta meg, mintha a fegyverek többet jelentenének számára minden másnál.

– És arra nem gondoltál sosem, hogy az apád ellen fogd a fegyvert?

– Másra se gondoltam. Csak ő javarészt bent rohadt a sitten, miközben én versenyeztem. Néha elképzeltem, hogy valamelyik szomszédos épület tetejéről kiszedem, de azt nem tudtam volna kideríteni észrevétlenül, hogy melyik az ő cellája, meg összességében az elég elképzelhetetlen volt.

– És egy civilt ki tudnál lőni az ablakából? Mondjuk egy budai utcában? – kérdezte Mimi.

Magdi elvette szemét a távcsőtől, és levette az ujját a ravaszról.

– Miért kérdezel ilyet?

– Nem is tudom. Bozsi, szerinted miért kérdezek ilyet?

Bozsi szótlanul állt, és ide-oda ingatta fejét a két lány arcáról.

– Persze, te nem értesz semmit. Én viszont nagyon is érteni vélek valamit. Mondd csak, mit is mondtál, mit hajtott Magdi, amikor felment hozzád taj részegen?

– Hogy... megöltem, megöltem őt...

– Biztos?

– Igen. Arra a csövesre értette, akit tudod...

– Tudom, hogy őt megölte. Azt kérdeztem, biztos, hogy így mondta? Nem azt, hogy lelőttem őt?

Bozsi elbizonytalanodva nézett maga elé. Összezavarodott.

– Elég – szólt közbe Magdi. – Mimi, ha van valami, akkor azt mondd ki. Mivel vádolsz?

– Miután szabadon engedik az apádat, és látszólag nincs semmi más célja az életednek, mint az, hogy menekülőre fogd, vagy szembe szállj, meglátogatod jó öreg cimborádat, ZT-t – itt Bozsi felé fordulva folytatta –, aki nem holmi mezei díler, hanem kemény adagokat és miegymásokat tart a kisfiókjában. És miután eljössz tőle, valószínűleg egy jó nagy hegedűtokkal, vagy túrazsákkal, napokkal később pont meggyilkolják azt a kerületi ügyészt, aki anno az apád peré...

– Hallgass. Fogd be a szádat.

– Csak az érdekelne, hogy mibe keverted magadat. ZT nem ad kölcsön ilyesmiket, és nem olyan alak, akinél egy laza pipával el lehetne intézni a dolgokat.

– Semmi közöd hozzá.

– Nem basztatni akarlak. Tudnom kell, mi folyik körülötted. Hogy biztonságos-e itt lennem. Hogy neked biztonságos-e itt lenned.

– Megegyeztem vele. Biztonságban vagy.

– Miben?

– Melóban. Ledolgozom neki. Soha többet ne hozd fel ezt a témát.

– Milyen témát? Most pontosan miről is van szó? – értetlenkedett Bozsi. Magdinak szinte már fizikálisan fájt, amikor a férfi kérdezett valamit.

– Milyen meló? – faggatta Mimi. 

– Nem mondhatom el. Hagyj gyakorolni. Nem beszélgetni jöttünk.

Szemét a távcsőhöz igazította, és miután várt egy keveset, lőtt.

– Úristen – suttogta Bozsi.

– Csakhogy közénk értél.

– Magdi...

– Bele se kezdj, ha nem akarsz bajt magadnak. Kérlek. Ne beszéljünk erről.

– Milyen munkát kell elvégezned annak a fickónak?

– Piszkosat. Olyat, amihez gyakorolnom kell a fegyveren.

– Nem lesz jó vége. Pontosan tudod, milyen a ZT. Ha nem kapja meg, amit akar, te a csillagokat is lehazudhatod neki. Vagy kész a meló, vagy nincs kész. Nem egy gyűrűsujj végezte már a külvárosi csatornák rácsai közt vergődve, amire a monogramos gyűrűt helyezték fel. Neked is adott gyűrűt?

Magdi célzott, töltött, majd lőtt.

– Na ná, hogy adott - válaszolt Mimi saját magának. – Mikorra kell elvégezned a melót?

– Ma éjfélig.

Magdi újratöltött, célzott, és lőtt. Mimi a férfihoz fordult.

– Bozsi, szerintem vagy húzz el a büdös francba ma estére otthonról, vagy szerezz be magadnak egy fegyvert. A legjobb az, ha elkezdesz új albérletek után keresni.

– Tessék – mondta Magdi, és a kezébe nyomott egy pisztolyt. – Gyakorolj.

Bozsi sokáig nézte a kis pisztolyt, mire beállt a saját mezőjébe, és elkezdett lőni. Így lőttek párhuzamosan mind a hárman, amíg el nem lőtték az összes lőszert, és elég puskaport nem nyeltek. Mimi aggódott. Bozsi félt. Magdi lőtt.