Az előző részekből: A Fogatlan megkeresi Magdit, hogy közölje vele, egy hete van elhúzni a városból, mielőtt az apja kiszabadul. Bozsi pizzafutárnak álcázta magát, hogy beszélhessen Magdival, és kikönyörögje, hogy találkozzanak. Magdi végül belement.

*

Kint ültek a Duna-parton. Bozsit kényelmetlenül érintette, hogy ott van velük Mimi is, pedig valójában oldotta a feszültséget közöttük.

– Szóval te vagy Magdi stalkere?

– Mi? Nem. Csak beszélni szerettem volna vele. Véletlen pont neki vittem ki a pizzát...

– Aha. A múltkor meg három órán át leskelődtél a szemközti kávézóból, és azt kukkoltad, ahogy dolgozik. Ha valami perverz állat vagy, talán be tudlak szervezni a forgatásokra. Talán még közösen is szerepelhetünk.

– Nem, én nem...

– Persze, te sosem szerepelnél ilyen undorító ocsmányságban! Csak minden este erre vered ki a kis faszodat. Kétszer.

– Én... én...

– Én, én, én ! – utánozta Mimi. – Nyugi, nem hiszem, hogy elbírnál te azokkal a lányokkal ott. Nem neked való szakma ez. Mondd csak, kibírod te öt percig, hogy ne csurgasd ki a gecicskédet?

Bozsi habogott-hebegett. Titkon remélte, hogy Magdi jót fog szórakozni azon, ahogy oltja őt Mimi, de ő rájuk se bagózott. A folyót nézte. Ez Miminek is feltűnt.

– Magdi, mit feszülsz, drágám?

– Semmit.

– Apádra gondolsz, baby?

– Négy nap múlva kijön a börtönből.

– Még elmehetünk. Tudod, hogy veled tartok. Akár külföldre is mehetünk, nekem szakmai felsőfokú nyelvvizsgám van.

– Tényleg? – lepődött meg Bozsi.

– Persze. „Oh, my God! Oh, oh oh! Oh, my Gooood! Fuck my pussy!”

Hangosan, teljes átéléssel adta elő, mint a forgatásokon, amitől többen rájuk néztek a piknikezők közül. Még remegett is kicsit.

– Ez C2-es, baby. Azt mondják, amerikai akcentusom van, és olyan keményen baszok, mint egy orosz. Viszont vannak az orosz akcentussal bírók, ők meg úgy basznak, mint az állatok.

Bozsinak fogalma se volt róla, hogy mit feleljen, mert azt sem tudta, hogy ugratják-e vagy sem.

– Nagyon szépen beszéled az angolt – mondta végül.

– Csak egy szavadba kerül, és megyünk – fordult Mimi Magdihoz.

– Nem. Nem tudom. Maradni akarok.

– Nem félsz?

– Hogyne félnék. Rettegek. 

Ahogy elkezdtek inni, és fejükbe szállt a bor, egy kicsit mindannyian erőre kaptak, és Mimi egyre csak azt hajtogatta, hogy költözzenek külföldre.

– Majd valami kis boltban eldolgozunk, vagy tudja a franc. Munka mindenhol van. Ki tudja, a végén még beiratkozom egyetemre.

– Ne menj, Magdi – szólalt meg Bozsi, hosszú idő óta először.

– Hogy mondod?

– Maradj. Nézz szembe vele.

– Ez meg mit akar?

– Te senkitől nem félsz, Magdi. Vannak szarabb, nehezebb napok, de nem most. Most kemény vagy, mint a vasrács, semmitől nem szabad félned. Hallod? Semmitől. 

A két lány annyira elképedt, hogy nem jutottak szóhoz. Bozsi sután, bénán mondta mindezt, remegő torokkal, de ott volt benne az eredetiség, és a valódi érzelmek. 

Minthogy Magdi nem felelt, Bozsi úgy látta, hogy a szavai nem hatnak. A folyó helyett már ő rá figyelt, amiről tudnia kellett volna, hogy hallgatja őt, de Bozsinak ez nem jelentett semmit. Úgy érezte, kénytelen rájátszani.

– Kemény vagy, Magdi, mint az oviban!

A lányok felhúzták a szemöldöküket.

– Úgy értem... úgy értem...

– Tudjuk, hogy érted, Mr. Öt Perc. Bízd ezt a profikra.

– Nem! Magdi! Bár nem láttalak évek óta, azóta se találkoztam nálad keményebb emberrel. Se férfival, se nővel. Fogalmam sincs, miken mentél keresztül, ahogy látom, az életem sokkal szerencsésebben alakult, mint a tied. Volt, hogy azt hittem, depressziós vagyok, de téged elnézve én repesek a boldogságtól. És ez szar. Mert nem ezt érdemelted. Nekem kéne szomorkodnom és meghunyászkodva élnem, és az olyanoknak, mint te pedig emelt fővel járni, elérve a célokat az életben. Te nem erre születtél. Még szinte pelenkában jártál, amikor már olyan határozott voltál, amilyen én sosem leszek. Ha beleállsz ebbe, állj bele keményen. Nincs olyan ember vagy dolog ezen a földön, amitől félned kéne. Baszki, ha még te is félsz, én akkor itt helyben összerondítom magamat.

Magdi hallgatta őt, de ismét a folyó hullámait nézte. El se hitte, hogy Bozsi képes a torkán akasztani a szót. Egy célokkal teli férfit látott maga mellett ülni. Magdi évek óta próbálja kitalálni, mi a célja az életben. Nem azért nem érte el még őket, mert nem tudta, hanem mert nem találta még ki, mik is azok. Sosem tudta, hogy ezek találják meg az embert, vagy az embernek kell kitűzni egy célt magának. Mi az egyáltalán, hogy cél? Az ember egy élőlény biológiai és lelki szükségletekkel. Tanul, talál egy munkát, szaporodik és meghal. Hogy jönnek ide a célok? Milyen földön kívüli kreálmány az emberi cél? Hogy sűríthetné be a mindennapi küzdelmeibe, amikor hosszú ideje az egyetlen vágya az, hogy kioltsa saját életét?

– Ember! Hisz te szerelmes vagy Magdiba – kiáltott fel Mimi, és Bozsi nem tudta, hogy ez kérdés, vagy kijelentés. Fülig elpirult.

– Ne nevettess – horkantott Magdi.

Bozsi feszültté vált.

– Én mondom - erősködött Mimi.

– Hát... – nyögte Bozsi, a fejét vakarva.

– Úristen – sziszegte Magdi. Majdnem kiestek a szemei közben.

– Na gyerünk, légy férfi, apukám, mondd ki! – csesztette Mimi.

– Én... szeretlek.

– Te totál hülye vagy. Azt se tudod, ki vagyok! Tizenöt éve nem láttalak, bazdmeg! Hogy lehetnél szerelmes belém?!

– Csak mert...

– Neked elment az eszed.

– Bocsáss meg, nem akartam...

Magdi felállt. Mimi kiitta az utolsó cseppet az üvegből, és behajította a vízbe, majd felkapta a még bontatlant (amit természetesen Bozsi hozott), és ő is felállt. Bozsi felpattant, hogy elnézést kérjen, de Magdi menni akart. Olyan volt, mint egy megkergült ló bezárva, akit épp szállítani akarnak.

– Nem tudom, hogy mi bajod van, de ne keress többet. Szállj le rólam, megértetted?

Mimi vette át a szót.

– Van egy fogatlan verőembere a Magdinak, akit ha kell, bármikor rád küld. Minden fogadat kiüti, ha csak egy csepp is kiborul a söréből, miközben a túrós faszát szopod a kocsma vécéjében.

Most Bozsinak akadt torkán a szó. A két lány hátra se nézve elindult az országház felé, és ahogy felszökdeltek a villamosmegálló lépcsőire, néhány lépés múlva eltűntek szem elől.

Már akkor ott, az oviban tudta, hogy ez lesz, ha elmondja, hogy érez. Azóta csak hülyébb lett.