Az előző részekben történt: Magdi öngyilkosságot kísérelt meg altatókkal. Elbőgte magát az online órán az osztály előtt. Bozsi követi Magdit, inkognítóban szaglászik utána.

Magdi felkelt az ágyból, és a fürdőszobába ment. Írt a barátnőjének, hogy találkozzanak a szokásos helyükön, ami innen csak egy köpésre van.

– Kell legalább fél óra!!! de megyek – írt Mimi.

Addig legalább egyedül meg tud inni valamit, gondolta Magdi. Szerette, ha egyedül ihat a kocsmákban. Visszament a hálószobába, és magára kapta a ruháit. Nem volt biztos benne, hogy a saját bugyiját húzza fel, mert a másik nő is egyszerű feketét hordott. Felvette azt, ami tisztábbnak tűnt, és míg a lány azt böngészte, hogy mit nézzenek esti filmnek, Magdi azt mondta, hogy kimegy cigizni.

– Siess vissza – mondta a lány. – Még fiatal az este.

Magdi egy perc alatt az utcán találta magát. Körbefuttatta a szemét, hogy követik-e.

Bő fél óra múlva érkezett meg Mimi. A hely irtó szűkös volt, nagyon össze kellett húzniuk magukat a kis asztalnál, ami jutott nekik.

– Miért akartál találkozni? Már majdnem éjfél van.

– Apám itt van a városban, és engem keres.

Miminek kikerekedtek a szemei.

– Megkeresett?

– Még nem. ZT mondta.

– Mit kerestél ZT-nél? Azt hittem, már nem jársz hozzá.

– Kellett ez-az. Nemsokára visszamegyek hozzá.

– Mit akarsz tenni?

– Szerzek egy fegyvert. Pisztolyt, vagy vadászpuskát – mindegy. Ami van.

– És kinyírod az öreget? – kérdezte Mimi nagyot slukkolva a cigijéből.

– Eleget élt már. Ideje mennie.

– És mi van, ha...

– Ha ő talál meg előbb? Ha tudni akarod az igazat, nem érdekel.

Lehúzták a rövidet.

– Tényleg begyógyszerezted magadat a múltkor?

– Tényleg.

– Megint meg fogod próbálni?

– Próbálni nem, csak megtenni.

– Segítségre van szükséged. Nem akarhatod megölni magadat, aztán tenni úgy, mintha minden rendben lenne.

– Mintha minden rendben lenne? Szerinted úgy nézek ki, mint akinél minden rendben van? Fosok, hányok, állandóan szarul vagyok. Sírni akarok egyfolytában, de nem tudok.

– Ne tedd ezt magaddal. Gondolj rám, vagy az anyádra.

– Gondolni már nem elég. Menni akarok. És nem segít, ha beszélek róla neked, vagy egy pszichiáternek, mert vagy meg akar állítani, vagy nem hallgat meg. Az is sokat jelentene, ha egyszer valaki végig hallgatna. Ha igazán értené, amit mondok, akkor nem akarna lebeszélni róla.

– Úgy mondod ezt, mintha csak külföldre készülnél költözni.

– Talán így is lesz. Ki tudja? Elmegyek Nyugatra, és élem a boldog, középosztálybeli embereknek jutó életet egy kertvárosi házban. Szülök pár gyereket, felveszem a német csokot, aztán örökre befejezhetem a panaszkodást.

Mosolygott, de a szája sírásra állt. A kezével legyintett, hogy nem akar többet erről beszélni. 

– Hogy megy a filmezés?

– Jól – felelte Mimi –, most sok a meló. Nem tudom, ki bír ennyit rejszolni, de egyfolytában jönnek a megrendelések. Nincs leállás. Van, hogy napi négyszer is forgatunk, olyankor a pinám már olyan, mint egy fölrobbantott lövészárok.

Magdi korábban kiköpte volna az italát ettől a megjegyzéstől, most azonban a mosolyt is erőltetnie kellett. Azelőtt se volt boldog, de nevetni tudott.

– Egyszer végre én is megnézlek.

– Á, nagyrészt heteró pornó megy mostanában, az téged nem érdekelne túlságosan. Bár most van egy csaj, aki nagyon ragaszkodik hozzá, hogy velem forgasson. Majd lemásolom CD-re neked.

– Kinek van már CD-je manapság? Szerintem be se veszi a gépem.

– Akkor majd átküldöm a linket, bár sose tudom, épp hová kerül fel és mikor. De megkérdezem, ha ennyire érdekel.

– Kösz, jó barát vagy.

A pultos lépett melléjük.

– Ezt a két italt az a fiatalember küldi nektek.

Egy, az ablak mellett ülő, bőrkabátos, kalapos férfi felé mutatott, aki jócskán túl volt már a negyvenen. Baljós megjelenése volt a sötétben. Amikor leült melléjük, vigyorgott, és Magdinak egyből szemet szúrtak a hiányzó fogak, és a meglévő fogakon letapadt, barna kátrány.

– Mit akarsz? – kérdezte Magdi.

– Ma én vagyok a futár, üzenetet hoztam. Szedd a cókmókodat, és húzz el a vérbe.

– Az apám küldött?

– A halál – felelte, és kivillantotta rohadt fogait.

– Te beteg fasz – mondta Mimi, és felállt.

– Mondd meg az apámnak, hogy nem félek tőle, és ha olyan kemény, akkor tolja elém a képét, és ne a kutyáit küldje.

– Kapsz egy hetet. Utána megint megkereslek, de nem lesz ingyen pia. A fogaiddal fogsz fizetni minden egyes cseppért, amit miattad öntök ki.

A jobb kezének ujjain lévő gyűrűkkel kocogtatta meg az egyik fekete, undorító fogát.  

Magdi közelebb hajolt hozzá.

– A maradék fogaidat is kiütöm, te gennyláda. Gyere Mimi, menjünk.

– Ez az ember szexuálisan zaklat! – kiáltotta Mimi a pultosnak. Az ránézett a vigyorgó fickóra, majd lesütött szemekkel tovább törölgette a poharakat. Magdi kitolta barátnőjét, és megkérte, hogy hagyja abba a jelenetet.

Az utcákon sétáltak egy-egy üveg sörrel a kezükben.

– El kell tűnnöd ebből a városból.

– Maradok.  

– Annyiszor el akartál már tűnni, pont most ne mennél?

– Egész életemben veszélyben éreztem magamat. Most legalább tudom, mi az, ami jön.

– Ez a fickó nem viccelt. Ennek nem a fogtündér vitte el a fogacskáit.

– Csak keménynek akart tűnni – válaszolt Magdi, de valójában ő is irtózott tőle, hogy még egyszer találkozzon vele. Piszkos körmei és érdes tenyere voltak, szikár, széles vállakkal. Régimódi, szívós munkásnak tűnt. Valószínűleg meg se érezné, ha Magdi megütné őt.

– Gyere, hazakísérlek.

– Aludj nálam, kérlek. Nem merlek így elengedni.

Magdi hiába ellenkezett, Mimi addig erősködött, míg rá nem beszélte őt, és ott aludt nála.

Egy hét múlva az apját szabadlábra helyezik. Ennyi ideje volt, hogy örökre felszívódjon, vagy felkészüljön arra, amire egész életében várt.

9.

Bozsi kint állt az esőben, előrecsapott baseball sapkáján peregtek az esőcseppek. Milyen kicsi a világ idelent, felnézve a társasház hatodik emeletéig. Kezdett beázni a cipője. Beállt a kapualjba, és csengetett.

– Ki az? – kérdezte a hang.

– Pizzafutár.

– Hatodik emelet.       

– Hanyas ajtó?

– A lift előtt  várlak.

A kapu zárja berregett. Bozsi belökte, és betrappolt a nedves macskaköveken a hideg, kihűlt lépcsőházba. Beszállt a liftbe, és megnyomta a gombot. Maszk volt rajta, a biztonság kedvéért, bár nem értette, miért rakta fel. Fogalma se volt, mit fog mondani. Valami frappánsat akart, valamit, ami nem olyan béna, mint ő maga. Negyedik, ötödik, hatodik. A szíve a torkában dobogott. A lift szép lassan felhúzta magát a hatodikra, és csak mikor egy szintbe került az emelettel, engedett az ajtó.

Nekirugaszkodott, hogy kinyissa, de az ajtót kívülről kinyitották, amitől egyszerűen előre bukott. A pizza a földre hullt. A lány szemét forgatva sóhajtott.

– Borravalóra ne is számíts.

– Nem kell – mondta Bozsi, miközben összeszedte magát ügyetlenül, mintha részeg lenne, majd ismét megismételte. – Nem kell.

Magdi nem ismerte fel őt a maszk és a sapka mögött, bár valójában rá se nézett. Egy rövidnadrágban és egy otthoni pólóban volt, mezítláb.

– Szállj be a liftbe – utasította.

– Miért?

– Csak szállj be.

Bozsi beszállt. Magdi kezébe nyomta a pénzt, felvette a pizzát a földről, majd megnyomta a gombot. A lift ajtaja bezárult, mielőtt Bozsi mondhatott volna bármit, és elindult a nulladik felé.

– Pancser, pancser pancser – szidta magát, fejét a lift acél falának verve, amitől a sapkája a földre esett. Össze bírta volna tépni azt a szaros satyit.

A harmadikon megállt. Egy idős nő szállt be a liftbe. Bozsinak egyetlen választása maradt. Majd’ fellökve a nőt kiviharzott a liftből, és rohant felfelé a lépcsőn. Ahogy szedte a lépcsőfokokat, még mindig nem volt fogalma, hogy mit fog mondani. Letépte a maszkot, hogy az arca beszéljen helyette. Felért a hatodikra. Üres volt. Az első ajtóhoz lépett, és elolvasta a kapcsolón lévő nevet, majd megnézte a többit is. Tanácstalan volt. Bekopogott.

Nem nyitottak ajtót.

– Magdi, nyisd ki. Kérlek! Én vagyok.

Az ajtó zárva maradt. Beszólt még egyszer, majd a másik ajtóhoz állt. Aztán eszébe jutott, hogy a kaputelefonon ki volt írva az ajtó. Megkereste a négyes számút, és erősen kopogni kezdett.

– Mit akarsz, kisfiam? – nyitott ajtót egy kövér, kopasz fickó.

– Csókolom. Magdit keresem.

– Milyen Magdit?

– Sotkovszki.

– Rossz ajtó. Ha jól tudom, lent lakik a negyediken.

– A negyediken?

– Mi van, nem mondták el a pizzafutárnak, hova kell menni?

– Tessék?

– Hülye vagy?

Bozsinak leesett, hogy pizzafutárnak öltözött.

– Ja! De! Igen. Köszönöm. Nagyra értékelem, köszönöm. Elnézést. Bocsánat.

Bozsi loholt le a negyedikre. Nem kellett sokat várnia. Magdi kint telefonált a folyosón, az ablakpárkányon ülve, a lábkörmeit tépkedve az ujjaival.

– Különben megkaptam a videódat. Nagyot mentél...

– Magdi!

– Várj egy kicsit – mondta a telefonba, és kezével eltakarta. – Mit akarsz? – kérdezte Bozsit.

– Szia.

Maszk nélkül egyből felismerte.

– Úristen. Visszahívlak. – Lerakta a telefont. – Mi a faszt akarsz tőlem?! Nem voltam világos a múltkor?

Fogta magát, és elindult az lakása felé.

– Bemehetek? Szóval ott laksz? És a hatodikra kérted a pizzát?

– Remek. Nem akartam, hogy tudják, hol lakom. Ki köpött?

– A dagadt fickó. Először azt hittem, hogy ő az apukád.

– Az apukám? Drágám, az apucikám most fog kijönni a sittről, és véresre kúrja a lyukamat, ha megtalál.

Bozsi olyan tágra nyitotta a száját, hogy egy légy beszállhatott volna rajta. Magdi ettől kissé megnyugodott. Nem az apja embere.

– Esküszöm, ilyen fickóval még nem találkoztam, mint te. Na mi van? Gyere akkor, baszki. Nézd meg, milyen retekben élek.

Bement a lakásba, Bozsi meg tétlenül állt, majd követte őt.

– Akkor te itt laksz?

– Nem.

Bozsi megint hülyének érezte magát.

– Szép kecó.

– Utálom. Szóval, miért jöttél, pizzafutár? Honnan tudtad a címemet? Már meg se kérdezem, minek vagy itt, egyértelmű, hogy kémkedsz utánam. Csak pocsékul csinálod.

A címét Enitől tudta meg, akinek egy futár haverja szállít ki Magdinak.

– Futárkodom mostanság. Véletlen jöttem, de ha már így alakult...

– Na persze. Milyen a Corvinus?

– Honnan tudsz róla? 

– Csak te kémkedhetsz utánam?

Bozsi elpirult. Kiváltságosnak érezte magát, hogy Magdi utána kémkedett. Beértek a szobába. Tele érmekkel, kupákkal és serlegekkel. Több volt az arany, mint bármi más, és a halványsárga falnak adott egyfajta megnyugvást, hogy beleillik, mint halott a koporsóba.

– Mit csinálsz?

– Leülök az ágyra.

Az ágynemű tiszta volt.

– Nem, úgy értem, mi ez a sok érem?

– Sportlövök.

– Azta!

– Nem nagy szám.

– És hogy hogy ilyen jó vagy benne?

– Ezt biztos meg akartad kérdezni?

– Jaj, úgy értem...

– Ne akard tudni. Nem értenéd úgy sem. Miért követsz engem? És el ne kezdj bullshitelni, mert rád fogom a puskámat.

Puskája nem lehetett a szobában, de Bozsinak ezt nem kellett tudni.

– Csak... – sokat gondolkozott rajta, hogy mit mondjon. A lány kíváncsian várta, de közben az óráját nézte. Mint aki alig várja, hogy végezzenek. – Szarul néztél ki. Megsajnáltalak, amikor a koncerten láttalak.

Magdi nem jutott szóhoz.

– TE sajnáltál meg engem? Az igen. Jó, hogy ilyen empatikus vagy. Szerencsés lány vagyok.

Bozsi zavartan nevetett.

– Hát igen... Szereted a sportlövészetet?

– Utálom. Lassan menned kell. Dolgom van. Edd meg azt a szeletet, a tányért meg tedd le a többire. És többet ne kövess.

Egymáson tornyosultak a mosatlan tányérok az ágy mellett.

– Mi dolgod van?

– Lövöldözök.

– Itt, a szobában?!

Magdi nem tudott mit felelni rá. Nem is akart. Az energiája zuhanórepülésbe kezdett.

– Jó volt dumálni.

– Úristen! – csapott Bozsi a homlokára. – Tudom, hogy honnan voltál ennyire ismerős! Néztelek a tévébe!

– Szuper. Mész?

– Csodáltalak. Olyan büszke voltam rád!

– Ennek már jó pár éve. Alig emlékeztél rá te is.

Valaki becsapta a bejárati ajtót.

– A lakótársad?

– Betörők.

Bozsi ismét nevetett.  

– Lenne... lenne kedved egyszer együtt lógni?

– Nem.

– Oké. Persze. Akkor szia. Vagyis, nem. Tudod, mindig megakartam köszönni, még hogy az oviban...

– Nem kell.

– Csak egy vacsora...

– Szó se lehet róla.

– Uzsonna?

– Ki van zá...

– Egy üveg bor a Duna-parton. Csak ennyi. Vagy húsz éve nem láttalak, az oviba te voltál a legjobb barátom.

– Húsz éve, pontosan. Azóta pedig szart se tudok rólad.

– Baszki, én szerettelek. Nagyon.

Bozsi szíve ezerrel dobogott. Megfogadta, hogy örökké a titka marad, hogy szerelmes volt a lányba. Magdi hezitált egy ideig.

– Miből gondolod, hogy lenne értelme beszélgetnünk?

Alig bírta kinyögni a következő szavakat. Nem tudott a lány szemébe nézni.

– Nem szeretek másokat nagyon.

Magdi majdnem hogy elismerően húzta el a száját. Tele van meglepetésekkel ez a hét.

– Két üveg bor – mondta végül.

Bozsi mosolyra húzta a száját, Magdi faarccal nézte őt.

– Na menj.

Egy cetlire felírta a számát, és átadta neki. Bozsi úgy bámulta, mintha a nyerő lottószámokat kapta volna meg. Félt, hogy nem igaziak. Várta, hogy Magdi kikísérje őt, de ő továbbra is egy helyben állt.

– Akkor szia – ismételte magát, majd ügyetlenül kiment. Kifelé menet belebotlott Magdi lakótársába, Krisztiánba. Kezet fogtak, és már ment is.

Magdi gyorsan becsapta az ajtót, mielőtt Krisztián odaért volna. A fiú bekiáltott.

– Azt hittem, a pinát szereted. Már kezdtem azt hinni, hogy van bennünk valami közös!

Fogalma se volt, mihez kezdjen vele. Ha elmegy megölni az apját, hogy aztán megtegye, amit meg kell, úgy fogja intézni, hogy magával vigye őt is. Hat napja volt hátra az életéből, és Krisztiánnak fogalma se volt róla.